A várhatóan 2020 őszén, elsőként a Lufthansa Boeing 777-9-eseinek fedélzetén megjelenő új prémium turista ülések nagyobb privát szférát kínálnak majd, és 2021-ben a Swiss szélestörzsű gépeire is beszerelik.
Hétfői tájékoztatóján bemutatta a Lufthansa-csoport, hogy milyen újfajta prémium turista osztályú ülések lesznek az anyatársaság és a Swiss széles törzsű gépein – írja az aero.de portál.
A Lufthansa várhatóan 2020 őszén érkező első Boeing 777-9-esein mutatkozik majd be az új szék, de 2021 elejétől beszerelik a Swiss 777-300ER és megmaradó A340-300-as gépeire is.
Az új generációs prémium turista ülések fejrészének kialakítása nagyobb privát szférát nyújt majd, és az eddiginél nagyobb képernyők kerülnek a támlák hátuljára.
A holding által bemutatott prezentáció szerint a prémium turista osztály bizonyul a legjövedelmezőbbnek: egy négyzetméterre vetítve a bevétel 6 százalékkal nagyobb, mint az üzleti osztályé, a standard turista kabinrésznél pedig 33 százalékkal magasabb ez az érték.
A légitársaság eleinte óvatos volt az új, köztes termékkel, mert azt gondolták, hogy az a business osztály bevételeiből vesz majd el, de nem így lett, hanem inkább sok turista osztályú utas fizet többet a plusz kényelemért.
Ezt a kategóriát 2014-ben vezette be a Lufthansa, ahogy arról annak idején beszámoltunk, a flotta jelenlegi szélestörzsűinek egy részén. A csoporthoz tartozó Swiss még nem kínál ilyet, a 2021-es átalakítási programmal vezeti be ezt a szolgáltatást, de a Brussels Airlines és az Austrian fedélzetén már elérhető.
Az új generációs 777-9-eseken egyébként szintén továbbfejlesztett üzleti osztályt alakíttat majd ki a cég, amelyről mint megírtuk, másfél éve közöltek látványterveket.