Címke: Oroszország
18 millió dollárból kezdik az orosz szuperszonikus utasszállító fejlesztését
A legfőbb cél most a technológiademonstrátor megépítése, mert az utasszállító teljes fejlesztési költségét a projektet koordináló Rosztech egyelőre megbecsülni sem meri.
Elhunyt a Tu-154 programjának egykori vezetője
Alekszandr Szergejevics Szengardt 95 éves korában hunyt el, több mint hetven évig dolgozott a Tupoljev irodának, számos polgári és katonai típus fejlesztésében vett részt.
Jelentős állami segítséget kapott az Aeroflot is
Kevesebb mint felére esett vissza az Aeroflot-csoport utasforgalma az első félévben tavalyhoz képest, a bevételek zuhanását az áruszállítás növekedése sem tudta kompenzálni.
Különleges alakulatoknak készít speciális Mi-8-ast a Rosztech
Az orosz állami gyártócég megkezdte a különleges erők számára fejlesztett új, a Mi-8-as legmodernebb változatán alapuló speciális helikopter tesztjét, az első példányt már idén átadnák.
Kerülőúton gyorsítja a gyártó az új Il-96-os tanúsítását
Az Orosz Egyesített Repülőgépipari Konzorcium minden erejével igyekszik megkönnyíteni a késésben lévő Iljusin Il-96-400M tanúsítását, most a navigációs rendszert tesztelik le egy másik repülőgépen.
Százmilliónál több utast és ötcsillagos minősítést akar nyolc éven belül az Aeroflot
Az anyacég vinné a nemzetközi és hosszútávú hálózatot, nyugati gyártású flottával, prémium szolgáltatásokkal, alaposan felhizlalnák a low-cost Pobedát, a kevésbé jövedelmező belföldi útvonalakat és az orosz típusokat pedig a Rosszijának passzolnák le.
Kezdődik a Superjet orosz fejlesztésű navigációs rendszerének tesztelése
Megkezdte a gyártó a Szuhoj Superjet modernizált változatába szánt, hazai fejlesztésű inerciális navigációs rendszer tesztelését.
Nem bombázóból lesz az új orosz szuperszonikus utasszállító
Letett a bombázóból továbbfejlesztett szuperszonikus utasszállító terveiről az UAC, helyette egy szuperszonikus üzleti repülőgép (SBJ) kidolgozásába fog bele az orosz repülőgépipari konzorcium.
Új vevőre találhat a kétéltű orosz tűzoltógép, de még problémás a gyártása
Két Berijev BE-200ES kétéltű repülőgép segít be Törökországnak az erdőtüzek elleni harcban, ha az orosz típus beválik, rendelhetnek is belőle.
Szentpéterváron nyitja meg első oroszországi bázisát a Wizz Air
A Wizz Air bejelentette, hogy megnyitja első oroszországi bázisát Szentpéterváron, amely a 32. bázisa, 2020 szeptemberétől egy Airbus A320-as áll szolgálatba a Pulkovo repülőtéren.
Szerkezetkész a modernizált változatú Il-96-os prototípusa
Készen van az első Iljusin Il-96-400M nagy hatótávolságú, szélestörzsű utasszállító sárkányszerkezete, a szárnyakat és a törzset összeszerelték a VASO gyárában.
Orosz repülőgépekre kell fókuszálnia a Red Wings-nek
Az orosz állami repülőgépgyártó holding testvércégeként a légitársaság utasítást kapott, hogy Superjetekből és MSz-21-esekből négy év alatt összesen 76 példányt állítson forgalomba, ezzel támogatva az ország iparát.
Észak-Korea állhat a kirgiz légitársaság gépbeszerzése mögött
Nagy valószínűséggel csak egy jól kitervelt trükk volt, hogy a Sky KG Airlines Tu-204-es utasszállítókat állít forgalomba, a cégen keresztül valójában Észak-Korea játszhatja ki a nemzetközi embargót.
Tíz év elteltével is hiába követeli Varsó a lezuhant elnöki Tu-154-es roncsait
A tíz éve az oroszországi Szmolenszknél lezuhant lengyel elnöki repülőgép roncsának azonnali visszaadását követelte pénteken ismét Lengyelország Oroszországtól a varsói orosz nagykövetségnek továbbított diplomáciai jegyzékben.
Hatvan éve érkezett Budapestre a Malév első Il-18-as gépe
Ma hatvan éve, 1960. április 1-jén érkezett meg Budapestre a Malév első Il-18-asa, a típus közel harminc évig szolgált a cég flottájában, először az utasforgalomban, később pedig áruszállítóvá alakítva.
Szokatlan mentőrendszer: légzsákokkal marad a víz felszínén az Ansat helikopter
Az orosz forgószárnyas új típusú, felfújható légzsákokból álló biztonsági rendszerét jóváhagyta az ország légügyi hivatala, a berendezés révén akár tengerre is végrehajthat kényszerleszállást a gép.
A katonai és a civil légi szállításnak is szerepe van a járvány kezelésében
A koronavírus-járvánnyal sújtott országok sorra kapják a segélyszállítmányokat, mások kereskedelmi úton szerzik be az egészségügyi felszereléseket: ebben szerepet kap a légi szállítás, bár vannak kényszermegoldások is.
Újra napirenden a Superjet-beszerzés az Air Serbiánál
Nyáron újraindulhatnak a tárgyalások Szerbia és Oroszország között az Air Serbia Szuhoj Superjet-beszerzéséről.
Újból Tu-204-est állított forgalomba a Red Wings
Ismét Tupoljev Tu-204-est állít forgalomba az orosz Red Wings, de kereskedelmi utasszállításra alkalmas berendezés helyett VIP-konfigurációban.
Négy utasszállító repülőgépet ért bombafenyegetés Oroszországban
Négy utasszállító repülőgéppel kapcsolatban kaptak az orosz hatóságok csütörtökön olyan névtelen figyelmeztetést, hogy pokolgépet helyeztek el a fedélzetükön.
Teljesen privatizálhatják Oroszország legnagyobb repterét
Harminchárom százalék állami tulajdonrész felvásárlásával a már most is tulajdonos magánbefektetők teljesen átvennék a Moszkva melletti Seremetyjevót.
Átadták az első polgári Mi-38 helikoptert
Megkapta az első polgári használatra készült Mi-38 helikoptert a megrendelője, a típus az orosz helikoptergyártás új büszkesége.
Új kereskedelmi üzemeltetőre talált a Tu-204
A kirgiz Sky KG Airlines két példányt bérel ki az orosz állami Iljusin lízingcégétől.
Balesetet szenvedett az UTair Boeing 737-ese
A Boeing 737-500-as repülőgép a leszálláskor keményen ért földet, futóművei összecsuklottak.
Tengerjárőr gép épülhet a Tu-214 alapjain
Újabb katonai szerepkörben alkalmazná a Tupoljev Tu-214-est az orosz védelmi minisztérium, ezúttal tengeri járőr gépet építenének a polgári alkalmazásban sikertelen típus alapjain.