Címlap Címkék Oroszország

Címke: Oroszország

Feltámadt a Myway Airlines

Újraindította menetrend szerinti üzemelését a kínai pénzügyi háttérrel működő, grúz Myway Airlines.

Mégsem tilja be teljesen a nyugati repülőgép-beszerzéseket az orosz kormány

Csaknem száz nyugati gyártású repülőgép vásárlására kapott engedélyt az Aeroflot, köztük 737 MAX-okra és A320neókra, de akár további A350-esekre is.

Iljusin Il-96-os alapjain kifejlesztett belugán dolgoznak az oroszok

Az átalakított gépekkel az Angara rakéták és más űreszközök nagyméretű alkatrészei mellett az orosz-kínai CR929-es utasszállító elemeit is szállíthatják majd, valamint szó van a típus kereskedelmi alkalmazásáról is.

Törölte Superjet-rendelését az Adria Airways

Ebben a hónapban érkezett volna az első Szuhoj Superjet az Adria Airways flottájába, azonban a szlovén légitársaság az utolsó pillanatban felmondta a lízingszerződést, a felsorolt indokok között a rossz színvonalú háttértámogatás és alkatrészellátás szerepel.

Keresztbe tesz az orosz állam több nyugati repülőgép-megrendelésnek

Az A220 egyelőre nem kapja meg a Roszaviacijától a kereskedelmi forgalomba állításhoz szükséges engedélyeket, a Pobeda pedig második 737 MAX rendelését mondhatja le hamarosan.

Lassabban bővül az Aeroflot-csoport flottája 2019-ben

Az orosz állami légitársasági holding kisebb növekedésre készül, a flotta a kivonásokat is figyelembe véve a jelenleginél mindössze 5 repülőgéppel lesz nagyobb 2019 végére.

Smartavia lesz az orosz Nordaviából

Arculatát és nevét is megváltoztatja az egykori állami, de mára magánkézbe került légitársaság.

Részben államosítják az orosz IrAero légitársaságot

A cég részvényeinek ötvenegy százaléka kerül az irkutszki területi kormányzathoz.

Felszállt az MSz-21-tesztflotta harmadik gépe

A tervezett ütem szerint, a napokban bekapcsolódott a berepülési programba a harmadik proto-példány.

Oroszországba indítana járatokat a Wizz Air az Egyesült Királyságból

Oroszország és az Egyesült Királyság között indítanak új járatokat a magyar kötődésű Wizz Air, de ehhez meg kell nyernie a kormány támogatását is.

Indiában köthet nagy üzletet az orosz gyártó holding

Az ország Il-76-os flottájának modernizálása mellett akár az Il-114-es regionális típus gyártásának egy részét is kiszervezné Indiába az UAC.

Az Adria Airwaysnél landolnak a Cityjet SSJ100-asai

Az ír Cityjet megszabadult hét SSJ-100-as repülőgépétől a típussal kapcsolatos problémák miatt, a gépek a szlovén Adria Airwaysnél landolhatnak. Eközben érdekes koncepció mentén alakul egy Superjet-üzemeltető orosz légitársaság.

Tízmilliárd rubel plusz forrást kap az MSz-21 programja

Négyszázharminc milliárd rubel (körülbelül 1800 milliárd forint) alatt biztosan nem áll meg az új orosz utasszállító típus teljes fejlesztési költsége, és még az sem biztos, hogy 2020-ban sor kerülhet a forgalomba állításra.
video

Leszakadt egy repülőgép-lépcső az utasok alatt Szibériában

Az Ural Airlines Szibériából Moszkvába induló, Airbus A320-as repülőgépének beszállítása közben utasok alatt szakadt le egy repülőgéplépcső, hatan megsérültek, köztük négyen súlyosan.

Már nem bombázóból fejlesztenének szuperszonikus utasszállítót az oroszok

Az új nagy sebességű utasszállító a korábbi hírekkel ellentétben még rokon típusa sem lesz a Tu-160 Blackjack szuperszonikus bombázónak.

Nagyobb és nehezebb lesz az An-124-es orosz váltótípusa

Nagyobb szárnyfesztáv, hosszabb törzs, nagyobb felszállótömeg, kompozit anyagok, új generációs hajtóművek, jelentősen megnövel hatótáv - ezek lesznek a legfőbb jellemzői annak a típusnak, amelyet az oroszok az An-124 Ruslan leváltására szánnak.

Bajban az IrAero, földön a cég három 777-ese

Földre kényszerültek az orosz IrAero Airlines tavaly beszerzett Boeing 777-esei, mert a légitársaság megszakította az együttműködést kínai partnerével.

Balhés utas próbálta meg eltéríteni az Aeroflot egyik járatát

Egy részeg utas megpróbálta eltéríteni az Aeroflot 1515-ös, Szurgut-Moszkva járatát, kényszerleszállás lett a vége.

Kezét-lábát összekötözték a frissen szabadult balhés utasnak

Épp kiszabadult a börtönből, újra átélhette a személyi szabadság korlátozásának élményét az a 26 éves orosz férfi, akit balhés viselkedése miatt kellett ártalmatlanítani az S7 - Siberia Airlines egyik járatán.

Amerikai szankció hozta nehéz helyzetbe az új orosz utasszállítót

A korlátozások miatt az amerikai és japán cégek nem szállíthatnak az oroszoknak az MSz-21-es szárnyaihoz kompozit anyagokat, így a tesztelés alatt lévő keskenytörzsű típus gyártása nehézségekbe ütközik.

Online árulják az Orosz Légierő egykori MiG-29-esét

A vadászgéptípus új árának töredékéért lehet hozzájutni az 1986-ban gyártott példányhoz.

Kalandos előéletű Il-76-os hozta haza az egyik nagyjavított Mi-24-est

Négy harcihelikoptert egyenként szállítja haza Magyarországra az Aviacon Zitotrans Il-76TD kalandos előéletű teherszállítója.

Harminc éve szállt fel először a Tu-204-es

Három évtizeddel ezelőtt emelkedett a levegőbe a szovjet repülőgépipar utolsó, egyben egyik legkevésbé sikeres típusa.

Elkészült az MSz-21 harmadik tesztpéldánya is

A már javított tesztpéldányokon további szilárdsági próbákat is végeznek, ugyanakkor az UAC alvállalkozói már megkezdték a szériapéldányokba szánt alkatrészek leszállítását.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Integrated Planning Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Check Supervisor

Aeroplex of Central Europe Kft.

Junior SOC Analyst

HungaroControl Zrt.

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

Értékesítési tanácsadó

Magyar Duty-Free Kft.

Travel & Catering Coordinator

Jet Stream Charter Kft.

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.

Szerkezetjavító

Aeroplex of Central Europe Kft.

Production Line Manager

Aeroplex of Central Europe Kft.

Hangármester

Jet Stream Charter Kft.
Hirdetés
Translate »