Nemzetközi légügyi hírek

Nemzetközi légügyi hírek: országok, kormányok légiközlekedést érintő döntései, légügyi hatóságok tevékenységével kapcsolatos hírek, nemzetközi szakmai és érdekképviseleti szervezetek hírei, üzleti trendek, iparági előrejelzések, ágazati elemzések

Egyre több kormány ad anyagi segítséget a légitársaságoknak

Egyre több légitársaság jelenti be teljes leállását, a kormányok pedig meghalották a segélykiáltásaikat: feltételekkel ugyan, de egyre több állam nyújt jelentős anyagi segítséget a cégeknek.

Sorra menekítik haza állampolgáraikat a világ országai

A koronavírus-járvány miatt egyre több ország zárja le határait, és így leállnak a légijáratok, emiatt pedig az államok tömegesen kénytelenek hazamenekíteni azon állampolgáraikat, akik a világ különböző pontjain rekedtek.

Igény nélkül növekszik a kapacitás a kínai piacon

Megállt Kínában a légitársaságok kapacitáscsökkentése, de még idő kell ahhoz, hogy elkezdődhessen az ágazat fellendülése.

Tovább esik a forgalom, egyre több légitársaság áll le

A legfrissebb adatok szerint tovább csökkent a forgalom Európában, egyre több légikikötőt állítanak át repülőgépek tárolására, és egyre több európai légitársaság áll le vagy csökkenti kapacitásait jelentősen.

Utasok helyett gépekkel telnek meg a repterek, kiürültek a légterek

Egyre több repülőtéren veszik át az utasok helyett a repülőgépek a fő szerepet, mivel a légitársaságok a flotta jelentős részét nem használják. Nem csak a gyűjtő-elosztó központokban, hanem regionális légikikötőkben is találkozni leparkolt vasmadarakkal.

Az Egyesült Királyságra és Írországra is kiterjesztette az utazási tilalmat az...

Az Egyesült Királyságból és Írországból keleti parti idő szerint március 17-én nulla órától nem léphetnek be azok az utasok, akik nem rendelkeznek amerikai állampolgársággal vagy letelepedési engedéllyel.

Korlátozott menetrenddel, de fenntartják amerikai járataikat a légicégek

Miután Donald Trump amerikai elnök megtiltotta a schengeni övezetben élők beutazását az Egyesült Államokba harminc napig, az európai légitársaságok mérlegelés után az amerikai járatok részleges leállítása mellett döntöttek.

Lezárják Ciampinót, Fiumicino 1-es terminálját és a kuvaiti repülőteret

Az olasz hatóságok március 14-től lezárják Róma-Ciampino repülőterét, illetve 17-től a Leonardo da Vinci Nemzetközi Repülőtér (FCO) 1-es terminálját, Kuvait légikikötője pedig mától áll le teljesen.

Az USA korlátozza a belépést Magyarországról is a koronavírus miatt

Óriási hatása lesz a transzatlanti légiforgalomra, hogy az USA nem engedi a területére lépni azokat a külföldi állampolgárokat, akik Európa schengeni övezetében jártak az Egyesült Államokba érkezésüket megelőző 14 napban.

Újabb 23 ezer járatot törölt április végéig a Lufthansa, bajban a...

A Lufthansa Group újabb 23 ezer járat törlését jelentette be április végéig, elsősorban európai, ázsiai és közel-keleti útvonalakon csökken a kapacitás. A LOT szintén áprilisig törölt több járatot is, köztük április 24-ig felfüggesztették a Budapest-London járataikat. A repülőtereknél globálisan átlagosan 4 milliárd dollár bevételkiesés várható egyetlen negyedév alatt.

Egyre több olasz járat áll le, halasztja mestertervét a Qantas

Az olaszországi vesztegzár bejelentése után a légitársaságok egymás után törlik minden ottani járatukat, az EU felfüggesztette a reptéri résidőkre vonatkozó szabályozást, a Qantas elhalasztotta a több éve tervezett Project Sunrise elindítását, a magyar kormány szerint pedig a hazai nyári turistaszezon elúszott.

Ideiglenesen leállíthatja összes A380-asát a Lufthansa

A német légitársaság a járatok felét leállíthatja, eközben egyre töb cég biztosít ingyenes átfoglalást vagy lemondást, és egyesek szerint több légitársaság is be fog csődölni.

Újra emelkedni kezdett a járatok száma Kínában

A február végi mélypont után ismét növekedni kezdett a kínai járatok száma, a belföldi és nemzetközi forgalom is élénkülni látszott március első napjaiban.

Százmilliárd dolláros kár érheti a légiközlekedést

Az IATA újabb előrejelzést adott ki: a koronavírus-járvány miatt a korábban becsültnél súlyosabb, akár több mint 100 milliárd USA-dolláros kár érheti a légiközlekedést.

Hatalmas kapacitást vont ki a Lufthansa Group, járatszámot csökkent a LOT

Több, mint száz repülőgépnyi kapacitást vont ki a Lufthansa a koronavírus-járvány következtében kialakult keresletcsökkenés miatt, a Wizz Air pedig akár 10 százalékkal is mérsékelheti a felkínált ülőhelyei számát a következő hónaptól.

Még csak most jön a koronavírus-járvány hatásának legjava

Az európai légitársaságok szerint még csak most jön a koronvírus-fertőzés hatásainak legjava, de nyárra már nyugodt piaci környezetet várnak, elemzől úgy vélik, ekkora csökkenésre 2001. szeptember 11-ét követően sem volt példa.

Euró tízmilliárdokat spórolna az unió az egységes légiközlekdési piaccal

Eurómilliárdokat spórolna az Európai Unió az Airlines for Europe szerint, ha egységesítené a légközlekedési piacot, a legnagyobb rész a Egységes Európai Égbolt bevezetéséből és az egyoldalú adókivetés eltörléséből adódna.

Teljesen privatizálhatják Oroszország legnagyobb repterét

Harminchárom százalék állami tulajdonrész felvásárlásával a már most is tulajdonos magánbefektetők teljesen átvennék a Moszkva melletti Seremetyjevót.

Üdvözölnék a légitársaságok az uniós kártérítési szabályok módosítását

Az AIRportal.hu kérdésére több jelentős iparági szereplő azt válaszolta, hogy üdvözölné az utasjogokról szóló uniós irányelv tervezett módosítását, szerintük a szabályozásnak a cégek érdekeit is figyelembe kell vennie.

Koronavírus: 29 milliárd dollár bevételkieséssel számol az IATA

A koronavírus okozta járvány miatt bevezetett közlekedési korlátozások következtében a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) becslései szerint több mint 29 milliárd dollár bevételtől esnek el a légitársaságok.

Rosszul érinti a maláj légitársaságokat az ország hatóságainak leminősítése

Az FAA tavalyi korlátozó intézkedése és az Ázsiában tomboló koronavírus-járvány sok százmillió USA-dolláros kárt okozhat a cégeknek egy hivatalos jelentés szerint.

Bajban van SOFIA, a repülő obszervatórium

Tizenegy éves szolgálat után nem kizárt, hogy 2021-ben finanszírozás hiányában nyugdíjazza a NASA a világ egyetlen repülő teleszkópját, a SOFIA-t.

Az unió jelentősen szigorítaná a légi utasok kártérítéséről szóló rendeletet

Jelentősen szigorítaná a horvát uniós elnökség a légi utasok jogairól szóló 261-es irányelvet, a kiszivárgott elképezés szerint például a hosszútávú járatoknál 4 helyett 12 órás késés után járna csak kártérítés.

Hetven kiállító visszamondta szereplését a Singapore Air Show-n

Hetven kiállító, köztük a Lockheed Martin és több kínai cég is visszamondta szereplését a Singapore Air Show-n, amelyen rendkívüli intézkedéseket vezettek be a koronavírus miatt.

Fennakadásokat okoz a légiközlekedésben a nyugat-európai viharos időjárás

Budapesti járatokat is érint az Egyesült Királyság, Belgium és Hollandia több repülőterén tomboló viharos időjárás, amely járattörléseket, késéseket okozott vasárnap. Az extrém erős jetstreamnek köszönhetően több járat is rekordidő alatt repülte át az Atlanti-óceánt.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

B1 Repülőgép-szerelő (Forgalmi karbantartás)

Aeroplex of Central Europe Kft.

Repülőgép felületkarbantartó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Helikopter szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Jogosított repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

CRS csoportvezető

Aeroplex of Central Europe Kft.

Műszaki ellenőr (ME-G)

Budapest Airport Zrt.

Alkatrészjavító

Aeroplex of Central Europe Kft.

Szállítmányozási ügyintéző

Aeroplex of Central Europe Kft.

Kompozit szerkezetjavító

Aeroplex of Central Europe Kft.

Jogosított repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

CRS kiadó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Integrated Planning Manager

Wizz Air Hungary Ltd.
Hirdetés
Translate »