Címlap Blog Oldal 879

Leállította a Dreamlinereket két japán légitársaság

Az All Nippon Airways és a Japan Airlines is leállította a Dreamlinereit, miután újabb kényszerleszállás történt Japánban.

Minden tizedik alkalmazottjától megválik az Air Berlin

A második legnagyobb német légitársaság kedden azt jelentette be, hogy 9300 foglalkoztatottjából 900-at elbocsát 2014 végéig.

Megduplázza hálózatát az Ukraine International

Az ukrán AeroSvit légitársaság szinte teljes nemzetközi járathálózatát az ukrán UIA (Ukraine International Airlines) veszi át.

Törlesztett az oroszoknak az Aerosvit

Rendezték a légitársaság tartozásainak egy részét, azonban jelentős létszámleépítés kezdődik az ukrán cégnél.

Megemésztette a Malév csődjét a Budapest Airport

Budapest Airport "viszonylag jól megemésztette" a Malév csődjét - írta keddi összeállításában a Handelsblatt című német üzleti lap.

50 darabos Airbus megrendelés a BOC Aviation-től

A szingapúri BOC Aviation lízingcég 50 darab, az Airbus A320-as családba tartozó keskenytörzsű repülőgépet rendelt az európai repülőgépgyártól

LOT: Leépítés és flottacsökkentés következhet

A súlyos veszteségekkel küzdő lengyel légitársaság 30%-os elbocsátására és radikális flotta-leépítésre kényszerül.

Havazás: Budapesten szálltak le a pozsonyi járatok

Nem okozott nagyobb fennakadást a Ferihegyi repülőtér életében az éjszakai havazás.

747-400ERF repülőgépet állított forgalomba a Southern Air

A Southern Air amerikai cargo légitársaság átvette a korábban megszűnt, kínai Jade Cargo Boeing 747-400ERF repülőgépét.

Az Ukraine International átvette az Aerosvit 737-800-asait

Az Ukraine International a bajba jutott Aerosvit mindkét Boeing 737-800-as repülőgépét átvette.

Havazás: Egy futópályát használnak repülőgépek

A havazás és a szél miatt a két futópályája közül csak az egyiket használhatják a repülők, egy ideig mindkét pálya zárva volt.

Befejezte pályafutását a CSA Boeing 737-500-as flottája

2013. január 13-án teljesítette utolsó járatát a CSA Boeing 737-500-as flottája

Budapesten az első Boeing 787-es Dreamliner

2013. január 12-én, este 19:42-kor landolt a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér történetének első Boeing 787 típusú repülőgépe, az SP-LRA lajstromú Dreamliner.

SP-LRA Boeing 787-es érkezhet ma Budapestre!

Az SP-LRA lajstromú Boeing 787-essel készül Budapestre ma este a LOT Polish Airlines.

Új festés a Pullmantur Air Boeing 747-es repülőgépén

Az EC-KQC lajstromjelű Boeing 747-400-as típusú gép a mai napon hagyta el a festőhangárt Kuala Lumpurban.

Elmaradt a LOT Dreamlinerének budapesti premierje

Műszaki probléma következtében elmaradt a LOT Polish Airlines Boeing 787-8 típusú repülőgépének január 11-ére tervezett budapesti bemutatkozása.

NTSB vizsgálat indul a Dreamliner biztonságossága ügyében

Az amerikai közlekedési minisztérium átfogó vizsgálatot indít a Boeing 787-es Dreamlinerek biztonságossága ügyében.

Felfüggesztették az Aerosvit IATA tagságát

Felfüggesztették az Aerosvit IATA tagságát, a cég a nemzetközi járathálózatának jelentős csökkentését jelentette be.

Módosultak a légtérhasználati díjak

Jelentősen emelkedik a ferihegyi induló forgalmat terhelő közelkörzeti díj. Az áthaladó repülőgépek által fizetendő egységdíj némileg csökken.

Fennakadások Ferihegyen a köd miatt

Csütörtök este több gép is kitérő reptéren szállt le a Ferihegyen kialakult sűrű köd okozta alacsony látótávolság miatt.

Budapesten bővít a svájci SkyWork Airlines

Heti háromról heti négyre bővíti járatai számát Budapestről a svájci SkyWork Airlines, 2013. április 1-től már vasárnap is lesz járat.

Boeing: Gyorsabban készülnek a Boeing 777-es gépek

A mai naponn hagyta el az everetti gyártósort az első új, megnövelt gyártási ráta szerint elkészült Boeing 777-es típusú repülőgép.

A Wizz Air képzési központot létesít Budapesten

Airbus A320 repülőgép szimulátor, repülőgép utastér és egy tűzoltás gyakorlására kialakított létesítmény is lesz a 2013. márciusában nyíló képzési központban.

Schiphol Airport: Rekord utaslétszám 2012-ben

2012-ben rekord számú, 51 millió utas fordult meg az amszterdami légikikötőben.

Pratt & Whitney hajtóművek a második generációs E-Jeteken

Az Embraer brazil repülőgépgyár a Pratt & Whitney PurePower hajtóműveit választotta az új fejlesztésú E-Jetekhez.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Műszaki ellenőr (ME-V, ME-EN-VI)

Budapest Airport Zrt.

Műszaki ellenőr-IT

Budapest Airport Zrt.

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

B1 Repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Project Engineer

Budapest Airport Zrt.

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.

Repülőgép-alkatrész szerelő C–R munkakör

FL Technics Wheels & Brakes Kft.

B2 repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

Gyakorlati oktató

Aeroplex of Central Europe Kft.

Építész projektmérnök

Budapest Airport Zrt.
Hirdetés
Translate »