Címlap 2020

Éves cikkek: 2020

Átalakított Boeing 767-300F repülőgépekkel bővíti kapacitásait a DHL Express

Négy, az amerikai gyártó átalakítási programjában utasszállítóból cargo géppé konvertált Boeing 767-300BCF repülőgéppel bővíti és modernizálja flottáját a DHL Express.

Bemutatták egy megvalósítható hibrid-elektromos utasszállító koncepcióját

A hetven ülésesre tervezett regionális repülőgép belátható időn belül utat nyithat a tömegek számára is elérhető karbonsemleges utazáshoz.

Óvatos, mégis látványos visszarendeződés a légi közlekedésben

A HungaroCotrol szerint az Európai Bizottságnak a légiközlekedési infrastruktúra működőképességének biztosítására kellene nagyobb hangsúlyt fektetnie, egyes nagyobb lobbierővel rendelkező piaci szereplők megsegítése helyett.

Októbernél korábban nem szállhat fel a Boeing 737 MAX

Októbernél korábban nem valószínű, hogy engedélyezi a Boeing 737 MAX kereskedelmi forgalomba állását a Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA), a szervezet most készíti elő a légialkalmassági direktívát, amely a gép rendszereinek módosításait rögzíti.

Luxus repülőteret épít a Vörös-tenger mellett Szaúd-Arábia

Sztárépítész tervezte luxus repülőteret készül megvalósítani a Vörös-tenger északnyugati partjainál Szaúd-Arábia, a légikikötő egy új üdülőhelyet szolgál majd ki.

Közel félmilliárd euró támogatást kap a Brussels Airlines

Hosszas tárgyalás után megállapodott a Brussels Airlines és a belga állam a légitársaság támogatására nyújtott 290 millió euróról, ehhez a Lufthansa 170 millió eurót ad pluszban.

Kigyulladt az Ethiopian Cargo Boeing 777-es áruszállító gépe Sanghajban

Egyelőre ismeretlen okból kigyulladt, és súlyosan károsodott az Ethiopian Cargo légitársaság Boeing 777F típusú teherszállítója a Sanghaj-Putung repülőtéren. 

Halomban állnak az át nem adott Dreamlinerek a Boeingnél

Elérte az ötvenet a legyártott, de át nem adott Boeing 787-esek száma, és amellett, hogy lassan elfogy a tárolásukra alkalmas terület, a gyártót anyagilag is nagyon rosszul érinti a helyzet.

Elkészült az új poggyászosztályozó épülete Ferihegyen

A napokban készült el a külső csomagosztályozó csarnok, amely a Sky Court épületben található rendszer bővítését szolgálja. Galéria.

Közös EU-USA szűrőprogramot szorgalmaznak jelentős légitársaságok

Mielőbb szeretnének újra repülni az Egyesült Államok és az EU között a legnagyobb légitársaságok, ezért azt kérték a döntéshozóktól, hogy vezessenek be egy közös koronavírus-szűrőprogramot a reptereken.

A Boeing szerint 2035-re képtelenség karbonsemleges gépet tervezni

Nem számít nagy műszaki áttörésre a következő generációs keskenytörzsű gépek műszaki jellemzőiben a Boeing vezérigazgatója, szerinte lehetetlenség 2035-re karbonsemleges gépet fejleszteni.

Hatalmas leépítések kezdődhetnek az amerikai légitársaságoknál

Az American Airlines, a Delta, a United és a Southwest összesen százezer alkalmazottól válhat meg, a dolgozók nagy része önkéntesen távozhat.

Kockázati tőkealap segíti az AerinX nemzetközi piacra lépését

A légi járművek karbantartását támogató innovatív megoldásokat fejlesztő, magyar alapítású AerinX a 700 millió forint értékű forrás révén a nemzetközi piacra léphet.

Energia Ügynökség: Kapjanak szerepet az újraindulásban az alternatív üzemanyagok

A nemzetközi szervezet szerint a légiközlekedés újraindulása nagy lehetőség az alternatív üzemanyagok előtérbe helyezésére, de ehhez minden szereplő részéről kell az akarat.

Nagyobb Embraereket kér és last-minute járatokat kínál a Helvetic Airways

A svájci légitársaság négy E190-E2 helyett nagyobb befogadóképességű E195-E2-ket kér, és a megváltozott piaci helyzethez egyedi üzleti modellel is igyekszik alkalmazkodni.

Újraindultak a LOT Szöul és Budapest közötti járatai

Hétfőtől ismét üzemelteti a járvány miatt felfüggesztett közvetlen Budapest-Szöul járatait a LOT, a lengyel nemzeti légitársaság egyelőre hetente csak egyszer közlekedik az útvonalon.

A Norwegian szerint gondatlan és hanyag volt a Boeing

Súlyos kijelentéseket tett a Boeingre a Norwegian egy kártérítési perben, a légitársaság szerint a gyártó gondatlan volt, információkat hallgatott el, és ezzel milliárd dolláros kárt okozott.

Mégsem rúgja ki légiutas-kísérőit az Icelandair

Úgy tűnik, csak nyomásgyakorlás volt az Icelandair fenyegetőzése a légiutas-kísérőinek elbocsátásáról, a szakszervezet a hétvégén belement az új megállapodásba.

A szeptemberi repülőjegyekre is különdíj-mentes módosítást enged a Ryanair

Továbbra sem kell a lefoglalt járatok módosításáért külön díjat fizetni a Ryanair azon utasainak, akik ez év szeptemberére foglalnak, vagy foglaltak jegyet, ám vannak feltételek.

Fix órabéres magánrepülő-bérlési szolgáltatást vezetett be a Qatar Executive

A Qatar Executive bejelentette Diamond Agreement elnevezésű programját: előre meghatározott órabérért adnak bérbe magánrepülőgépet.

Brit celebbel kezd együttműködésbe a Wizz Air

Részleteket egyelőre nem közölt a légitársaság, de egy sokat sejtető képet és szöveget osztott meg Instagram-oldalán, amelyen Gemma Collins arca látható az egyik repülőgépén.

Szakértők megkérdőjelezik a Wizz vezérének félmillió eurós jutalmát

Több tanácsadócég is aggodalmát fejezte ki Váradi József tervezett bónusza miatt, a részvényeseknek az elutasítást javasolják, az AIRportal.hu-nak a légitársaság a szakember megtartásával magyarázza az ötletet.

Ukrajnai és balkáni útvonalakat függesztett fel a Wizz Air az utazási korlátozások miatt

Több ukrajnai és balkáni útvonalán is felfüggesztette a járatokat Budapestről a Wizz Air, egyelőre bő egy hónapra, a légitársaság az egyes országok beutazással kapcsolatos intézkedéseinek ismeretében dönt majd járatai újraindításáról.

Százmilliónál több utast és ötcsillagos minősítést akar nyolc éven belül az Aeroflot

Az anyacég vinné a nemzetközi és hosszútávú hálózatot, nyugati gyártású flottával, prémium szolgáltatásokkal, alaposan felhizlalnák a low-cost Pobedát, a kevésbé jövedelmező belföldi útvonalakat és az orosz típusokat pedig a Rosszijának passzolnák le.

Egy fokozattal Kanada és Portugália besorolását is javította a tisztifőorvos

Piros besorolásból sárga besorolásúra változott Kanada, valamint sárga besorolásból zöld besorolásúra változott Portugália.
Hirdetés
Translate »