AIRportal.hu
Légiforgalmi irányító
HungaroControl Zrt.
Hatszázezredik utasát köszöntötte a debreceni repülőtér
A Wizz Air barcelonai járatával érkező utast Papp László, Debrecen polgármestere és Vajda János, a Debreceni Nemzetközi Repülőtér igazgatója fogadta 2019. december 30-án.
Sztrájkot hirdettek a légiutas-kísérők a Germanwingsnél
Sztrájkot hirdetett a német légiutas-kísérők független szakszervezete (UFO) a Lufthansa csoporthoz tartozó Germanwings légitársaságnál hétfőtől három napig, a sztrájk miatt az Eurowings rendkívüli menetrendet ad ki.
Közvetlenül a felszállás után visszafordult Ferihegyre a Cargolux 747-ese szombaton reggel
Közvetlenül a budapesti repülőtérről végrehajtott felszállást követően visszafordult Ferihegyre a Cargolux Budapestről Luxemburgba induló járatát teljesítő áruszállító Boeing 747-es műszaki hiba miatt.
Rekord a LOT-nál: megvan a 10 millió utas
Néhány nappal az év vége előtt, 2019. december 27-én szállította tízmilliomodik utasát a LOT 2019-ben.
Átlépte a 16 milliót a ferihegyi repülőtér utasforgalma
Újabb rekordévet hagy maga mögött a ferihegyi repülőtér: történetében először – a mai napon - elérte az évi 16 milliós utasszámot.
Balesetet szenvedett egy Fokker 100-as Kazahsztánban
Röviddel a kazahsztáni Almati repülőteréről végrehajtott felszállást követően magasságot veszített, majd a földnek és egy épületnek ütközött a Bek Air Fokker 100-asa 93 utassal és hat fős személyzettel a fedélzetén.
Boeing 737-es szorult egy híd alá Indiában
Itt a bizonyíték, hogy Indiában minden is megtörténhet!
2019 a digitális innováció éve volt Ferihegyen
Az utóbbi 12 hónapban olyan technikai újításokat vezetett be a Budapest Airport, amelyeknek köszönhetően minden korábbinál zökkenőmentesebb és kiszámíthatóbb a repülőtéri áthaladás.
Meghitt karácsonyi videóban köszönti utasait a LOT
Remek karácsonyi kisfilmet készített a LOT, amelyben a légitársaság egyik Dreamlinerének fedélzetére varázsolnak ünnepi hangulatot a légiutas-kísérők és pilóták.
Átvette első Airbus A220-300-as repülőgépét az Air Canada
Az A220-as költséghatékonyságának és hatótávjának köszönhetően a légitársaság új piacokra tud belépni.
2020. június 4-ig nem számít 737 MAX gépeire a United Airlines
A harmadik legnagyobb amerikai MAX-üzemeltető versenytársainál jóval később, csak 2020. június 4. után számít a repülőgépek újbóli forgalomba állására a legutóbb közölt március eleje helyett.
Kibővíti lakossági ablakszigetelési programját a Budapest Airport
2020-tól az immár négy éve futó ablakszigetelési programban való részvétel a korábbinál kétszer nagyobb területen lesz elérhető.
Átvette első Airbus A350-1000-es gépét az Air Caraïbes
A Dubreuil-csoporthoz tartozó légitársaság az A350-1000-es változat első francia üzemeltetője lett, később még két példány csatlakozik a flottájához.
HungaroControl: Csak a házat díszítsük, az eget ne!
Az előző évhez képest ugyan csökkent a lézeres zavarások száma hazánkban, de a karácsonyi időszak a pilótáknak kellemetlen meglepetéseket okozhat a korábbi évek tapasztalatai szerint.
Magyarországon is jöhet a repülőjegyekre kivetett adó
Távolságtól és kényelmi osztálytól függően 2000 és 20000 forint közötti adó terhelné a Magyarországról induló utasok repülőjegyeit egy LMP-s képviselő által benyújtott törvényjavaslat szerint 2020 júliustól, több EU országban alkalmazott gyakorlathoz hasonlóan.
Raktáros
Magyar Duty-Free Kft.
Részmunkaidős értékesítő
Magyar Duty-Free Kft.
Értékesítő
Magyar Duty-Free Kft.
Budapesten létesít repülőgépfestő-hangárt a Satys
Az új festőhangárban, amely az 1-es és 2-es terminál között már meglévő repülőgép-karbantartó hangárok szomszédságában kap helyet, akár két Boeing 737 MAX vagy két Airbus A321-es egyidejű festése is végezhető.
Az ország legnagyobb karácsonyfáját rajzolta az égre a Magnus Aircraft
A karácsonyfa törzse Pécsnél, míg a csúcsa Siófok magasságában látható, a teljes útvonal 358 km lesz, több mint 20 fordulóval, és közel 2 órát vett igénybe.
Celebi: célunk, hogy a legmagasabb szinten megfeleljünk ügyfeleink elvárásainak
„A Szolgáltatás az Erősségünk” hangzik Celebi vállalati mottója. A budapesti repülőtéren is tevékenykedő, piacvezető földi kiszolgáló cég forgalmi igazgatója, Jakab László mutatta be a terület működését, a vállalat előtt álló kihívásokat.
Structures shop leader
Aeroplex of Central Europe Kft.
Bécsből és Vilniusból indít járatokat Jerevánba a Wizz Air
A Wizz Air bejelentése szerint a légitársaság 2020 áprilisától tervezi a belépést az örmény piacra.
December 14-től szigorú növényegészségügyi szabályok érintik a légiutasokat
Életbe lépett az EU-n kívülről származó növényi termékek behozatalára vonatkozó rendelet, a légiutasok még kis mennyiségben sem hozhatnak csomagjaikban számos kedvelt gyümölcsöt, tiltólistára került például az avokádó, guajava, mangó, kivi, papaya, gránátalma, datolyaszilva, de az alma és paradicsom is.

































