Címke: Airbus A330
Tíz éves az Airbus kínai gyáregysége Tiencsinben
A Tiencsinben működő gyáregység megnyitása óta már több mint 380 példányt adott át az A320-as család változataiból kínai, és a térségből érkező, nemzetközi megrendelőknek.
Már az első szezonban 90 százalékos load factort produkált az Air Italy
Jól ment a szekér az Air Italy-nak az első nyári szezonban, a cég közlése szerint járataik átlagosan 90 százalékos töltöttséggel üzemeltek.
Túl sok lízingdíjat fizet az Alitalia a bérelt gépeiért
Az olasz nemzeti légitársaság csődbiztosainak adatai alapján a flotta jó pár éves gépeiért átlagosan egy gyári újnak megfelelő összeget költenek, ezért újratárgyalnák a szerződéseket.
A Hawaiian bejelentette a leghosszabb amerikai belföldi járatot
Bejelentette a Hawaiian a leghosszabb amerikai belföldi útvonalat, amely nem sokkal rövidebb, mint a világ leghosszabb belföldi járata.
A DHL-hez kerül az Etihad öt teherszállító Airbus-gépe
Az abu-dzabi légitársaság stratégiaváltása miatt leállított A330-200F-eket a német fuvarozóvállalat szerezte meg, az első példány már a sárga-piros arculatot viseli.
Bemutatjuk a budapesti járatokat teljesítő Qatar Airways A330-as fedélzetét
Augusztus 1-től a Qatar Airways is elhozta Budapestre a szélestörzsű repülőgépek nyújtotta utazási élményt, a légitársaság A330-asain nem csak az üzleti, hanem a turista osztályú utasok is kényelmesen repülhetnek. Fedélzeti bemutatónkból kiderül az is, hogy melyik üléseket érdemes preferálni, vagy kerülni a helyválasztásnál.
Szélestörzsűvel és a heti járatszám 14-ről 18-ra emelésével bővít a Qatar
Megérkezett Dohából Budapestre a Qatar Airways első olyan menetrend szerinti járata, melyet már szélestörzsű Airbus A330-as repülőgéppel teljesített a légitársaság. Augusztus 4-től pedig indul egy harmadik járat is - a hét négy napján - az esti órákban.
Párizsban és Barcelonában is bővül a LEVEL
Az IAG holding fapadosa két további A330-assal bővül 2019-ben, ezzel az Orly reptéren három, a katalán nagyvárosban négy gépesre növekszik a szélestörzsű flotta mérete.
Tom Enders: katasztrofális hatásai lennének a hard Brexitnek
Az Airbus vezetője szerint "katasztrofális" hatásai lennének egy hrd Brexitnek, azaz megállapodások nélküli kilépésnek, a kilépés miatt az Airbus a teljes gyártási folyamat átszervezésére kényszerülne.
Pilótahiány miatt belföldi járatokra forgatja be Jumbóit a Qantas
Pilótahiány miatt a Qantas a Sydney és Perth közötti járatokra irányította át egyes Boeing 747-400-asait, mivel nincs elég pilótája a 737-esekre.
A Lufthansa Cityline-hoz is kerülehetnek CSeries-ek
A Swiss után a Lufthansa-csoport másik leányvállalata, a regionális jártokat teljesítő Lufthansa Cityline is vásárolhat a Bombardier CSeries-ekből Carsten Spohr vezérigazgató szerint.
Áttervezheti a Rolls-Royce az A330-asok hajtóművét
Újabb tervezési hibára derülhetett fény, a brit gyártó áttekinti a régebbi generációs A330-asok Trent 700-asának felépítését egy tavalyi baleset nyomán.
Az év végén nyílik a Boeing átadóközpontja Kínában
Idén év végén nyitja meg 737-es átadóközpontját a Boeing Kínában, a kínai Comac gyártóval vegyesvállalatként üzemeltetett egységbe a gyártási folyamat utolsó fázisait is áthelyezik.
Csökkenti az Airbus az A330-as gyártási rátáját
Csökkenti az Airbus az A330-as gyártási rátáját, mivel az elmúlt időszakban több vevő is elpártolt az egyébként sem túl nagy sikerrel értékesített neo változatoktól.
Elég látványos festést kapott a China Eastern egyik A330-asa
A kínai légitársaság a Pixar Toy Story szereplőit festette egyik Airbus A330-asára, a látványos dizájn a repülőgép utasterében is megjelenik.
A repülőgépek rakterében helyezne el alvókabinokat az Airbus 2020-tól
A repülőgépek fedélzetének padlószintje alatti raktérben elhelyezhető hálókabin-modulok fejlesztéséről és piaci bevezetéséről állapodott meg az Airbus és a Zodiac Aerospace.
Dreamlineren és A330-ason is gondolkodik a LEVEL
A Boeinggel és az Airbusszal is tárgyalásokat folytat az International Airlines Group a LEVEL további flottabővítéséről, az A330-asok mellett a Dreamlinerek is képben vannak.
Leállítja hosszútávú járatait az Air Seychelles
Leállítja hosszútávú járatait az Etihad érdekeltségébe tartozó Air Seychelles a nyári menetrendi időszakban, Airbus A330-asát pedig visszaadja a lízingcégnek. Az ok a folyamatosan erősödő verseny, és stratégiaváltás.
Önök kérték, hogy szárítsuk fel a pályát?
Az Etihad Airways Airbus A330-as repülőgépének látványos leszállása és fékezése a düsseldorfi repülőtéren eső után.
Ilyen a leszállás Párizsban egy Airbus A330-as pilótafülkéjéből
Látogassunk el Párizsba Guillaume Laffon első tiszt úrral, az Air France AirbusA330/A340 pilótájával.
Megújul az Air Transat arculata
A megalapításának 30 éves évfordulóját ünneplő kanadai légitársaság továbbfejlesztett arculata a megújulást és a cég hagyományait ötvözi.
Az Air Berlin A330-asaival bővíti flottáját a Malaysia Airlines
Sejthető volt, és meg is történt: az Air Berlintől érkeznek a Malaysia Airlines használt A330-asai, amelyekkel a délkelet-ázsiai régióban közlekedik majd a cég a Boeing 737-eseik egy részét lecserélve. Az Air Berlin várhatóan felmondja az Alitalia gépek bérlését.
Bővít európai járatain az Iran Air
Több európai útvonalán, köztük a bécsin is növeli járatainak számát az Iran Air a téli menetrend életbe lépésével és számos útvonalon bevetik a nagyobb és modernebb új Airbus A330-asaikat is.
Elstartolt az Airbus kínai A330-as gyáregysége
Az európai repülőgépgyártó ünnepélyesen megnyitotta a kínai Tiencsinben működő, A330-as gyáregységét.
Újabb különleges festésű A330-ast mutatott be a TAP
Az évfordulós retro festésű A330-as után egy újabb szélestörzsű repülőgépét öltöztette különleges színekbe a TAP Portugal.