Címlap Címkék áruszállítás

Címke: áruszállítás

Két év múlva lehet újra nyereséges az Emirates

Tim Clark szerint az általa vezetett dubaji légitársaság leghamarabb a 2023 márciusában végződő pénzügyi évében lehet újra nyereséges, de addig már nem lesz szükség újabb állami mentőövre.

Kivonja A380-asai felét és összefogásra buzdít a Qatar Airways

Akbar Al-Baker vezérigazgató elmondta: nem vezetik be a prémium turista osztályt, a járvány előtt meglévő egyetlen útvonalat sem zárnak be végleg, és szükség lenne a légitársaságok összefogására.

Szolgálatba állt a magyar kormány áruszállító Airbus A330-as repülőgépe

Kínába indult első, magyar lajstromjellel teljesített hivatalos útjára a kormány által idén vásárolt áruszállító A330-as, amely koronavírus-tesztekkel megrakodva tér vissza Budapestre.

Vizsgálja A380-asainak további sorsát a Korean Air

Nem biztos, hogy megtartja Airbus A380-asait a Korean Air, mivel az Asianával való egyesülés után az összesen 16 darab óriásgépre egy ideig nem lesz szükség.

Amerikai cégek szerint a vakcinaszállítás segíthet az utasjáratok újraindításában is

A nagy amerikai légitársaságok szerint az oltóanyagok fuvarozása segíthet a leállított repülőgépek újbóli forgalomba állításában és az útvonalhálózat felélesztésében, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség nem ilyen optimista.

A korábban becsültnél kisebb bővülést vár a Boeing a légi áruszállításban

A következő 20 évre szóló, friss cargo-előrejelzésében legutóbbi prognózisához képest mérsékeltebb növekedést vár és kevesebb új áruszállító repülőgépre lát igényt a gyártó.

Dolgozói negyedét bocsátotta el az Emirates-csoport

A koronavírus-járvány miatt jelentős veszteségeket szenvedett el az Emirates és a cégcsoport, eddig már a dolgozók negyedét voltak kénytelenek elküldeni.

A380-asokkal teljesít áruszállító járatokat az Emirates

A most épp felesleges Airbus-óriásgépeivel dedikált áruszállító charterjáratokat indított az Emirates, a cargo-divízió elsősorban a járvány elleni védekezéshez szükséges egészségügyi eszközöket fuvarozza a típussal.

Több ezer tenyészdisznót szállítanak Jumbókkal az orosz Távol-Keletre

Az Air Bridge Cargo orosz áruszállító légitársaság Boeing 747-esei összesen 17 repüléssel alkalmanként mintegy 700-700 különleges tenyészdisznót fuvaroznak jövő tavaszig.

Újabb megrendelés jött a 737 BCF-re, a Boeing új gyártósorokat állít be

Egyre nagyobb az igény a Boeing 737 és 767 azon változataira, amelyet a gyártó alakít át teherszállítóvá, ezért a Kínában és Szingapúrban lévő üzemekben is növelni kell a kapacitást.

Távol-keleti csoda: nyereséges fél évet zárt a Korean Air

Bár elvesztette bevételei közel felét, a Korean Air nyereséges tudott maradni az első félévben, sőt üzemi szinten jobban teljesített, mint tavaly, jelentős elbocsátás és átszervezés nélkül.

A világ legnagyobb kéthajtóműves cargogépe lesz a Boeing 777-300ER átalakított változata

Megkezdte a Israel Aerospace Industries (IAI) az első Boeing 777-300ER utasszállítóból áruszállítóvá alakítását, a konstrukció hosszabb távon a legjobb alternatíva lehet az előző generációs, egyre drágábban üzemeltethető típusok leváltására.

Újraindul a Turkish Airlines, bővít a KLM, mérsékelt nyárra készül az Easyjet

Miközben folyamatosan jelentik be az újraindulást és a lassú bővítéseket a légitársaságok, az ICAO új irányelveket adott ki, az áruszállítás pedig egyre nagyobb kapacitáshiánnyal küzd.

A hollandok egyben tartanák az Air France-KLM-et, júniusban indulhat a Turkish Airlines

A holland kormány nem szándékozik felbontani az Air France és a KLM házasságát, de tovább lépéseket vár a sikerért. A Turkish Airlines júniusban indíthatja el ismét járatai egy részét, és kilenc cég kéri a párizsi Orly újranyitását.

Segít áruszállítóvá alakítani az A330-ast, A350-est az Airbus

Olyan ideiglenes átalakítási program fejlesztésébe kezdett az Airbus, amellyel az utasszállító A330-asok és A350-esek turistaosztályát árufuvarozásra teszik alkalmassá.

IATA: Elsődleges az utasbiztonság, de nem szabad megfojtani a légitársaságokat

Olyan szabályokat kell létrehozni közös munkával, amely megóvja az emberek egészségét és eközben a légitársaságok jövedelmezőségét is - mondta az IATA elnök-vezérigazgatója az AIRportal.hu-nak.

Brit állami pénzt kaphat a Wizz Air, keresik a Virgin Australia vevőjét

Segítséget kaphat a Wizz Air a brit kormánytól, a csődvédelembe vonult Virgin Australia körül kínai befektetők köröznek hírek szerint, az Airbusnál pedig mostantól távolságtartással lehet az új repülőgépeket ávenni.

Hitelhez jutott az Easyjet, a Közel-Keleten az újraindulásra készülnek

Pénz és vita is van az Easyjetnél, az Airbusnál a gépátvételek elhalasztása aggasztja a vezetőséget, de Közel-Kelet állami légitársaságai már az újraindulásra készülnek.

Kilenc áruszállító járatot üzemeltet Budapestre április végéig az Emirates Sky Cargo

Kilenc áruszállító járatot üzemeltet Budapestre április végéig az Emirates Sky Cargo, az utasszállító repülőgépek közlekedésének leállítása miatt kiesett kapacitásának pótlására.

A légi áruszállítás folytonosságának biztosítására szólította fel a tagállamokat az Európai Bizottság

Az EB azt tanácsolta a tagállamoknak, hogy függesszék fel a repülőtereken az éjszakai repülésre és a résidőre vonatkozó korlátozásokat az árufuvarozás érdekében, könnyítsék meg az utasszállító gépek használatát ilyen célra, és mentesítsék a repülők személyzetét az utazási korlátozások alól.

Az áruszállítás tartja a lelket a repülésben

Egyre több légitársaság állítja le utasszállító járatait a kereslethiány miatt, a gazdaság számára viszont fontosak az árufuvarozási kapacitások, ezért több cég is ez irányú megoldást talált a helyzetre.

Jobb évet vár az áruszállításban is az IATA

Az áruszállításban is kedvezőbb évet vár jövőre a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA), de egyre nagyobb az esély a csődökre.

Konverziós programot indított a GECAS és az IAI a 777-300ER-re

Teherszállítóvá alakítási programot indított a General Electric liízingcége, a GECAS és az Israel Aerospace Industries (IAI) a Boeing 777-300ER-re, várakozásaik szerint száz fölötti darabszámot értékesíthetnek belőle 2030-ig.

IATA: korai még konszolidációról beszélni az áruszállítási iparágban

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) vezetője szerint bár a légi áruszállítás a kereskedelem visszaesésével küszködik, egyelőre korai arról beszélni, hogy a folyamat a légitársaságok csődjéhez is vezetne.

A gazdasági válság óta nem tapasztalt helyzet alakult ki az áruszállításban

Tíz egymást követő hónapban csökkent az áruszállítás teljesítménye a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint, ami a legutóbbi gazdasági válság óta példátlan.
Hirdetés
Translate »