Címke: Budapest Airport (BUD)
Június 3-án indulhat az Abu-Dzabi és Budapest közötti Wizz Air-járat
Június 3-án indíthatja el a Budapest és Abu-Dzabi közti járatát a Wizz Air.
A LOT budapesti bázisának dolgozói is beszálltak az átöltözős kihívásba
A világszerte népszerű #dontrushchallenge kihíváshoz ezúttal a LOT Polish Airlines budapesti bázisán dolgozó légiutaskísérők és pilóták csatlakoztak.
Felszálltak az első újraindított járatok Ferihegyről
Felszálltak az első újraindított járatok a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről pénteken, az üzemeltető tapasztalatai szerint az utasok fegyelmezettek voltak, betartották a biztonsági intézkedéseket.
Hétmillió utas elvesztésével számol az idei évben a Budapest Airport
Az előrejelzett 17 helyett mintegy 10 millió utassal számol idén a Budapest Airport, becslése szerint a forgalom 2022-ben sem érheti el a válság előtti szintet. Eközben újraszámozzák a beszállítókapukat a 2-es terminálon.
Május 4-én újraindítja a KLM a budapesti járatát
A többi között a budapesti járatát is újraindítja május 4-étől a KLM, a holland légitársaság emellett 25 interkontinentális útvonalán ismét közlekedik majd, de lesz, ahová csak árut szállít.
Új egészségvédelmi javaslatok a BUD-tól, hamarosan újraindul az utasforgalom
Mivel hamarosan várható, hogy egyre több utas lesz a forgalom újraindulásával, a Budapest Airport új egészségvédelmi intézkedésekre tett javaslatot.
Tizenhat útvonalon repül májusban Budapestről a Wizz Air
Tizenhat útvonalon indít járatokat Budapestről a Wizz Air május elejétől, a debreceni bázis viszont csak júniustól nyílik újra a jelenlegi tervek szerint - válaszolta az AIRportal.hu kérdésére a légitársaság.
Csoportos létszámleépítést hajt végre a Budapest Airport
Csoportos létszámleépítést hajt végre a Budapest Airport, miután közlése szerint minden lehetséges intézkedést megtett azért, hogy megmentse a munkahelyeket.
Júniusig leállítja budapesti járatait a Qatar Airways
Június elejéig törölte összes budapesti utasszállító járatát a Qatar Airways, a jelenlegi tervek szerint az Emirates pedig csak július 1-től repül Budapestre, kezdetben heti négy járattal.
Gurulóutakat és repülőgép-állóhelyeket újít fel a Budapest Airport
Húsvétkor a tavalyi 190 ezer utas helyett mindössze 1283 fordult meg a légikikötőben, a tervezett karbantartási munkálatokat és a további felújításokat a minimálisra csökkent forgalom mellett végzi el a reptérüzemeltető.
Feltételekkel 2022-re helyreállhat a forgalom Budapesten
Legkorábban 2022-re állhat vissza a forgalom a Liszt Ferenc-reptéren, ha nem lesz második hulláma a járványnak és addigra nem lesz recesszió a gazdaságban - mondta Kam Jandu kereskedelmi igazgató.
Egy hónappal később, csak június 22-én térhet vissza Budapestre az Emirates
Frissítette menetrendjét az Emirates, a korábban előrejelzett május 21-i dátum helyett egy hónappal később, csak június 22-én indulhatnak újra az Emirates járatai Budapestre.
Május 21-től térhet vissza Budapestre az Emirates
A jelenlegi tervek szerint május 21-től indulnak újra az Emirates járatai Budapestre, a Qatar Airways május végéig heti négy járatot küld Dohából, ezeken eddig itt szokatlan típusok is előfordulhatnak, a Wizz Air hat, a Ryanair egy útvonalon üzemeltet menetrend szerinti járatokat Ferihegyről.
Repüléstörténeti ereklyéket adományozott a Budapest Airport a Közlekedési Múzeumnak
A légikikötő üzemeltetője tavaly év végén döntött úgy, hogy több, ritkaságnak számító repülőtéri eszközt, műszereket és műalkotásokat a közgyűjteménynek adományoz.
A forgalom drámai visszaeséséről tanúskodnak a budapesti reptér márciusi adatai
A koronavírus-járvány miatt 57,9 százalékkal csökkent az utasforgalom márciusban a tavalyi harmadik hónaphoz képest, az áruforgalom 7,1 százalékos növekedést, a gépmozgások száma 33,6 százalékos csökkenést mutatott.
Nem repül idén Budapestre az American Airlines
Óriási kapacitáscsökkentést hajt végre az American Airlines: nem közlekedik az idei nyáron a szezonális Philadelphia–Budapest útvonalon, és nem indítja el a korábban bejelentett Chicago–Budapest járatokat sem.
További korlátozások léptek életbe Ferihegyen a terminálok használatában
Az utasfelvétel a 2B-n zajlik, de a biztonsági ellenőrzés a 2A felől érhető el, az 1-es és a B móló sem üzemel. A belépési korlátozások mellett az érkezők testhőmérsékletét ellenőrzik, az 1-es futópálya karbantartása pedig öt nappal tovább tart.
Elveszítheti útvonalhálózata egy részét a Budapest Airport
A Malév csődje után hosszú évek munkájával felépített útvonalhálózat egy részét valószínűleg elveszti a ferihegyi repülőtér, amely több beruházását is leállítja - írta nyílt levelében a Budapest Airport vezetője.
Miért repülnek iskolaköröket a Ryanair Boeing 737-esei Ferihegy körül?
A Ryanair más légitársaságoktól eltérő parkolási módszert választott a koronavírus-járvány miatt nem használt flottájának, a komplex és költséges tárolás helyett a Boeing 737-eseket folyamatosan repülésre kész állapotban tartják.
Az áruszállítás tartja mozgásban Ferihegyet
A drasztikusan csökkenő utasforgalom miatt április 1-től leáll a 100E buszjárat, a Budapest Airport pedig felfüggesztette a hosszú távú parkolók működését, de az üzemeltető biztosítja a légi áruszállítás zavartalanságát.
Kínából 27 tonnányi védőfelszerelést hozott a Wizz Air három A321neo gépe
A koronavírus-járvány elleni védekezéshez három repülőgéppel 27 tonnányi védőfelszerelés érkezett Magyarországra Kínából, március 29-én pedig további két repülőgép 3 millió 270 ezer maszkot hoz Budapestre.
Budapestre érkezik az Ethiopian Airlines gépe vasárnap
Budapestre érkezik az Ethiopian Airlines Boeing 777F cargo gépe, Kantonból indulva Addisz Abebán keresztül március 29-én 17.15-kor.
Megtiltotta a nemzetközi személyszállítást végző polgári légijárművek belépését Magyarország
A járványügyi helyzetre figyelemmel az országos tisztifőorvos csütörtökön késő este kiadott, azonnali hatállyal végrehajtható normatív határozata szerint Magyarország megtiltotta a nemzetközi személyszállítást végző polgári légijárművek belépését Magyarországra.
Nyolc kivételével minden budapesti útvonalán felfüggeszti a járatokat a Wizz Air
A jövő héttől csak London-Luton (napi 2), Eindhoven (napi 1), Barcelona (heti 3) marad a Wizz Air budapesti bázisának menetrendjében április végéig. Szerda reggel a légitársaság megkeresésünkre arról tájékoztatott, hogy Bázel, Dortmund, Stockholm (Skavsta), Szkopje és Szarajevó útvonalaik is megmaradnak áprilisban Budapestről.
Leáll a menetrend szerinti forgalom a debreceni repülőtéren
Leállnak a debreceni repülőtéren a menetrend szerinti utasszállító járatok, mert a Wizz Air május 1-ig felfüggeszti ottani bázisának működését, a Lufthansa pedig március végéig nem közlekedik a városba. Leállnak a magyar fapados Budapest-Charleroi járatai is.