Címlap Címkék Budapesti járatok

Címke: budapesti járatok

Zadar és Budapest között indít járatot a Ryanair

Zadar és Budapest közötti útvonalat nyit a Ryanair az idei nyári menetrendi szezonban, járatai júliustól hetente kétszer közlekednek.

Egymilliomodik budapesti utasát köszöntötte az Emirates

Egymilliomodik budapesti utasát köszöntötte a Liszt Ferenc-repülőtéren az Emirates, ezzel fontos mérföldkövet lépett át a Magyarországon járatokkal 2014 óta jelen lévő légitársaság.

Második napi járatát is Airbus A330-assal teljesíti nyártól a Qatar Airways

Újabb bővítést hajt végre a Qatar Airways a magyar piacon, második napi járatát is Airbus A330-assal repüli a nyári menetrendi időszaktól.

Budapest és Párizs-Orly között indíthat járatot a Wizz Air

Budapest és Párizs-Orly (ORY) között indíthat járatot a Wizz Air, miután kiderült, hogy a magyar diszkont légitársaságnál is landoltak a csődbe ment Aigle Azur slotjai közül.

Újra elhalasztotta a LOT két ráhordó járata indítását

Kénytelen volt elhalasztani a LOT a prágai és belgrádi járatok indítását, Stuttgartba, Szófiába és Bukarestbe pedig május végéig csökkentett járatszámmal tudnak csak közlekedni.

Dubrovnikba és Várnába indít járatot a LOT Budapestről

Dubrovnikba és Várnába indít új járatot a LOT Polish Airlines Budapestről, ezek hetente egyszer, vasárnaponként közlekednek, a szöuli útvonalon pedig sűríti a menetrendet a légitársaság.

Zaporizzsja és Budapest között indít járatot a Wizz Air

A dél-ukrajnai Zaporizzsja és Budapest között indít járatot a Wizz Air jövő ősszel, a szomszédunkban lévő ország ipari központjának repülőteréről öt európai várost tesz elérhetővé a magyar hátterű légitársaság.

Jövőre heti hét LOT-járat lesz New Yorkba, a chicagói járat megszűnik

Heti négy helyett heti hétszer közlekedik majd 2020 májusától Budapest és New York között a lengyel légitársaság, amely azonban megszünteti a magyar fővárosból kínált chicagói útvonalát.

Idős ittas férfi miatt szakította meg útját a Wizz Air Budapest-Keflavík járata

Megpróbáld a pilótafülkébe jutni egy idős férfi a Wizz Air Budapest-Rejkjavík járatán

Nyomás utána: A Ryanair is indít járatot Odesszába

Nem sokkal az után, hogy a Wizz Air bejelentette odesszai járatnyitását, a Ryanair a magyar fapados után ment és a téli menetrend kezdetétől az ír diszkont is elindítja járatát az ukrán tengerparti városba.

Lépett a Lufthansa: növelik a Budapest és Stuttgart közti járatok számát

Jelentősen növeli a stuttgarti és hamburgi járatok számát az Eurowings Budapest irányába a jövő nyári menetrendi időszakban, miután a LOT múlt héten hasonló lépést jelentett be.

Chicago és Budapest között indít járatot az American Airlines

Tovább terjeszkedik az American Airlines Magyarországon és Közép-Európában, a légitársaság a jövő nyári menetrendi szezonban Budapest és Chicago között indít járatot, ezzel konkurenciát állítva a LOT-nak.

Újabb nagy géprendelésre készül a LOT

Újabb géprendelésre készül a LOT Polish Airlines, a légitársaság az eddig megszokott Boeingeken kívül keskeny- és szélestörzsű Airbusok beszerzését is vizsgálja.

Prágába, Stuttgartba, Szófiába és Belgrádba is indít járatot a LOT

Jelentős változtatásokat eszközöl a LOT Polish Airlines a budapesti bázison, a szöuli járat elindulása mellett idén télre csökkentik a New York-i járat frekvenciáját, a chicagói szezonális járat lesz, a korábban bejelentett brüsszeli és bukaresti járatok pedig csak 2020 tavaszán indulnak el.

Kazánba indít járatot Budapestről a Wizz Air

Kazánba indít új járatokat a Wizz Air Budapestről, emellett Marosvásárhelyre heti kettő helyett napi járat közlekedik a téli menetrendi időszaktól, az orosz városba pedig október végétől heti kétszer repül majd a magyar kötődésű diszkont légitársaság.

A téli menetrendben is megmarad az El Al napi két járata

A jövő téli menetrendi időszakban is megmarad az El Al napi két járata Tel Avivba, a döntést a kiemelkedően jó tavalyi téli utasforgalom miatt hozta meg a légitársaság.

Dolgozik a Bangkok-Budapest járatnyitáson az Air Asia

Még mindig tervezik a thai és a magyar főváros közötti légi kapcsolatot, folyamatban van az engedélyek intézése - közölte a pán-ázsiai fapados légitársasági csoport vezetője.

Június 7-én indul a Sanghaj és Budapest közti járat

Június 7-én indul a Sanghaj és Budapest közti új járat, amelyet a korábbi híreknek megfelelően a Shanghai Airlines Boeing 787-9 Dremalinerei fognak teljesíteni.

London City: kényelmes eljutás, versenyképes ajánlat

A LOT Polish Airlines a héten elindította első járatát London City (LCY) repülőterére, ezzel az eddigi legkényelmesebb összeköttetés létesült azoknak, akik point-to-point utasként Londonba tartanak.

Elindult a LOT Budapest-London City járata

Hétfőn reggel elindult a LOT Polish Airlines Budapest és London - City repülőtere között üzemelő járat, amely heti 12-szer közlekedik a két város között.

Palma de Mallorcára indít járatot júniusban a Ryanair Budapestről

Palma de Mallorcára indít járatot Budapestről a Ryanair júniustól - közölte a társaság az AIRportal.hu-val.

Air Baltic A220-asokat vett bérbe a Lufthansa, Budapestre is repülnek majd

Air Baltic A220-300-asokat és Sun Express Boeing 737-eseket is bérelt a Lufthansa a nyári menetrendi időszakra, amelyek Budapestre is közlekednek majd.

Jövő júniustól Budapestre is repül a Flydubai

Jövő júniustól Budapestre is repül a dubaji diszkont légitársaság, Boeing 737 MAX 8-asai minden nap közlekednek majd a két város között.

Újabb sikeres évet zárhat a Lufthansa Magyarországon

A 2017-es, kiemelkedően jó év után az idén is sikeres esztendőt zárhat a Lufthansa, a háromnegyed éves adatok 7,4 százalékos forgalomnövekedést mutatnak.

Februárban érkezik Budapestre a Wizz Air első A321neója

Jövő februárban veszi át a Wizz Air az első Airbus A321neóját, amely a budapesti bázisra kerül
Hirdetés
Translate »