Címke: felvásárlás
Állami támogatást kap Spanyolországtól az Air Europa
Közel félmilliárd eurót kap az Air Europa a spanyol államtól, miután kiemelt fontosságú céggé nyilvánította a kormányzat, a légitársaság vevőjelöltje, az IAG pedig egyelőre kivár.
Az eredeti ár negyedét fizetné az Air Transatért az Air Canada
A koronavírus-járvány miatt jelentősen csökkent az iparágban tevékenykedő cégek értéke, az Air Canada ezért a tavalyi megállapodás szerinti ár alig több mint negyedét adná az Air Transat részvényeiért.
Ajánlatot tett a Budapest Airport megvételére egy magyar konzorcium
Magyar kormányhoz közeli befektetők konzorciuma ajánlatot tett a Liszt Ferenc-repteret üzemeltető Budapest Airport Zrt-re a Bloomberg hírügynökség forrásai szerint, az Indotek Csoport aztán megerősítette, hogy van ilyen terve.
Magánkézbe került az El Al egy része, de aggódik az igazgatótanács
Az izraeli nemzeti légitársaság igazgatótanácsának aggodalma ellenére a kormányzat jóváhagyta a részleges privatizációt, a részvények 43 százaléka került egy befektetőhöz.
Féláron venné meg az Air Europát az IAG
A koronavírus-járvány nemcsak elhúzta a spanyol Air Europa értékesítését, de alkudozásra is késztet: az International Airlines Group helyi lapértesülések szerint féláron venné meg a légitársaságot.
A magyar Aero Investment Partners veszi meg a cseh Aero Vodochody repülőgyárat
A Magyarországon bejegyzett Aero Investment Partners Zrt. veszi meg a katonai kiképző és könnyű harcászati gépeket gyártó cseh Aero Vodochodyt.
Túl a mélyponton az utasszállítás, a Lufthansánál súlyos a veszteség
Reménykeltő adatokat közölt az IATA, kétmilliárdos veszteséget produkált a Lufthansa-csoport, Trump válaszul Kínára kitiltotta az ottani utasszállítókat az Egyesült Államokból. Újraindult a Belavia budapesti járata.
Újra partnert keres az Embraer
Újra partnert keres az Embraer, de ezúttal egy kisebb céggel és csak projektekre állna össze. A Boeinggel való szakítás már a bíróság elé került.
Átvette a CRJ-típus programját a Mitsubishi
Az akvizíció részeként a japán gyártó viszi tovább a CRJ család karbantartási, mérnöki, légialkalmassági támogató tevékenységeit, de a típus gyártása leáll.
Lemondta több 737 MAX-gépét az Air Canada, helyettük A321neót vehet
Törölte Boeing 737 MAX-megrendelésének egy részét az Air Canada, amely vizsgálja az A321neo megnövelt hatótávú változatát, eközben brutális leépítés jöhet a cégnél, és az EU aggódik az Air Transat megvétele miatt.
Felezik a Space Jet program büdzséjét, elkaszálhatják a hetven üléses variánst
A japán regionális típus programját egy éve gondolta újra a Mitsubishi, de azóta még nagyobb veszteséget produkál a cég, az újabb, M100 változat fejlesztését ezért felfüggesztették, a CRJ-program átvételéről viszont megvan a végleges megállapodás.
Az EU jóváhagyta a Condor újabb állami megsegítését
Az Európai Bizottság engedélyezte, hogy Németország 550 millió euró államilag garantált hitelt nyújtson a Condor szabadidős légitársaságnak, miután a lengyel LOT tulajdonosa kihátrált a cég felvásárlásából.
Negyvenhat vadászgépet vett egy amerikai vállalkozó
Az ausztrál légierő által kivont F/A-18 Hornetek mellé több kisebb harci repülőgépet is megvásárolt a magánember, akinek cége jó pénzért rosszfiút játszik.
Nem vásárolja fel a Condort a LOT tulajdonosa
Hivatalosan is bejelentették, hogy nem vásárolja fel a német Condor szabadidős légitársaságot a LOT tulajdonosi jogait is gyakorló lengyel állami PGL holding.
Támadja a Lufthansa a Condor lengyel felvásárlását
Élesen kritizálja a Lufthansa, hogy a lengyel Polska Grupa Lotnicza (PGL) állami holding vásárolta fel a Condor szabadidős légitársaságot, a német cég szerint a lengyel vállalat tulajdonában álló LOT-ot is állami segítség mentette meg, és ez torzítja a piaci versenyt.
Teljesen privatizálhatják Oroszország legnagyobb repterét
Harminchárom százalék állami tulajdonrész felvásárlásával a már most is tulajdonos magánbefektetők teljesen átvennék a Moszkva melletti Seremetyjevót.
Megvenné a TAP egy részét a Lufthansa és a United Airlines
Társulna a United Airlines és a Lufthansa a TAP Air Portugal csaknem felének felvásárlására a portugál légitarsaság magánbefektetőitől.
Áldását adta a német hatóság a Condor lengyel kézbe kerülésére
A német hatóságok nem látják akadályát, hogy a légitársaság a LOT-ot is birtokló Polska Grupa Lotnicza lengyel állami csoport tulajdonába kerüljön.
Az Airbushoz került az A220-program 75 százaléka, kiszállt a Bombardier
Az Airbus és Québec kormányzata viszi tovább az A220-as programot, miután a Bombardier teljesen kiszáll a partnerségből és ezzel a kereskedelmi repülőgépgyártásból is.
A Textronnak adhatja el legfőbb üzleti géptípusát a Bombardier
A Cessnát is irányító Textron Aviation lehet a Bombardier legsikeresebb üzleti gépeiként számon tartott Global Express-család felvásárlója, az A220-as programból még meglévő részesedés pedig az Airbusnál landolhat.
A lengyel LOT vásárolja fel a német Condort
A LOT Polish Airlines tulajdonosa, a lengyel állami kézben lévő Polish Aviation Group (PGL) vásárolja fel a német Condor szabadidős útvonalakra szakosodott légitársaságot.
A Gate Group megvásárolta a Lufthansa cateringcégét
Megvásárolta a Gate Group a Lufthansa tulajdonában lévő LSG Sky Chef cateringvállalatot, ezzel együtt hosszútávú együttműködésről állapodtak meg a frankfurti, müncheni és zürichi bázist érintően.
A Jetsmart veszi át a Norwegian Air Argentinát
A Wizz Air amerikai befektetője, az Indigo Partners érdekeltségei közé tartozó dél-amerikai Jetsmart low-cost légitársaság veszi át a Norwegian argentin leányvállalatát.
Felvásárolja a spanyol Air Europa légitársaságot az IAG
A felvásárlástól a madridi hub európai szerepének erősödését várja az IAG, amely akár Ázsia és Latin-Amerika közötti jelentős átszálló-központtá is válhat.
Új tulajdonosa van a Thomas Cook skandináv leányvállalatainak
Új tulajdonoshoz kerültek a Thomas Cook skandináv leányvállalatai, a légitársaságot és az utazásszervezőt a Ving Csoport és két magánbefektető vette meg.