Címlap Címkék IATA – Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség

Címke: IATA – Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség

Itt a világ első valós idejű turbulencia-előrejelző platformja

Decemberben elindította turbulencia-előrejelző rendszerének kísérleti üzemét az IATA, amely valós idejű adatokat biztosít a légitársaságok részére.

Csökkent a balhés utasok száma, de a baleseteké növekedett

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint 11 százalékkal csökkent a balhés utasok száma 2017-ben a megelőző évhez képest, a baleseti statisztika pedig az idén rosszabb, mint tavaly.

Csak idén összesen 26 évet késtek a gépek

Az idén október végéig a légi járatok összesített késése 14 millió perc volt, ez összeadva 26 évet tesz ki.

IATA: visszafogott növekedés várható 2019-ben

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint visszafogott pénzügyi fejlődés jellemzi majd a 2019-es évet a légitársaságoknál, az árbevétel és a profit növekedésének üteme lassabb lesz, mint 2018-ban.

IATA: elkerülhetetlennek tűnnek a Brexit negatív gazdasági hatásai

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint egyre inkább elkerülhetetlennek tűnik a Brexit negatív gazdasági hatása, ez akár az Airbus gyártását is rosszul érintheti.

IATA: nem tudni, hogy mikor csökkenhetnek a késések Európában

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint nem tudni pontosan, hogy mikortól csökkennek majd a késések az európai légtérben, de a nemzeti légiközlekedési stratégiákkal pár éven belül már eredményeket lehet elérni.

Lufthansa: az Air Berlin és az A320neók okozzák a legtöbb gondot

A Lufthansa-csoport vezérigazgatója a társaság egyik legnagyobb problémájának nevezte, hogy fele annyi Airbus A320neót kaptak eddig, mint tervezték és az üzemelés is nehézkes: a napi repült óraszám a fele annak, mint amit a teljesítenie kellene.

LOT: 2 millió eurójába került a társaságnak a kéthetes sztrájk

A LOT vezérigazgatója szerint nagyjából 2-3 millió euróskárt okozott a két hetes sztrájk a légitársaságnak. Rafal Milczarski szerint ennek hátterében a cég fejlődése is áll, és szorgalmazta az új varsói repülőtér építésének felgyorsítását.

Akbar Al Baker: Európa nem tudja növelni versenyképességét

Akbar Al Baker rendkívüli szkepticizmusának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy Európa képes lesz-e végrehajtani azokat a változtatásokat, amelyek versenyképességének megőrzése érdekében meg kell hoznia.

IATA: 160 millió utas ragadhat a földön, ha nem javulnak a feltételek

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) becslései szerint 160 millió utas ragadhat a földön, mert a kapacitáshiány miatt nem indulhat el a gépük. 

EU: minden légiközlekedési szereplőnek együtt kell dolgoznia a problémák megoldásán

Az Európai Unió és a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) közös munkára hívja fel a légiközlekedési iparág résztvevőit, mert csak így lehet megoldani az európai légiközlekedés problémáit.

IATA: a kerozinár már az utasszámokat is visszafogja

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség elemzése szerint a kerozin ára már az utasszámot is visszafogja és ennek hatása már a szeptemberi utasforgalmi adatokban is megmutatkozik.

IATA: 20 év alatt 8,2 milliárdra nő a légi utasforgalom

Húsz év múlva 8,2 milliárd ember utazhat repülőgéppel a világon, az utasforgalom évente átlagosan 3,5 százalékkal emelkedhet.

IATA: tovább romlott a légitársaságok jövedelmezősége

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) friss kutatása szerint a második pénzügyi negyedévben tovább romlott a légitársaság jövedelmezősége, a kerozinárak pedig egy év alatt 40 százalékkal emelkedtek.

Boeing: 20 év alatt megduplázódik a cargo piac

A Boeing előrejelzése szerint a következő 20 évben a mai duplájára növekedik majd a légi áruszállítási üzletág.

Az utasok több információt és biometrikus azonosítást akarnak

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) közvélemény-kutatása szerint az utasok több infromációt szeretnének kapni az utazásukról, és nyitottak a biometrikus azonosításra, valamint a legtöbb repülőtéri folyamat automatizálására.

IATA: 65,5 millió munkahelyet támogat a légiközlekedés

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) elemzése szerint a légiközlekedés globálisan 65,5 millió munkahelyt támogat és 2700 milliárd dollárral járul hozzá a globális GDP-hez.

28 éves rekordot döntött a járatok töltöttsége augusztusban

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) kimutatásai szerint 28 éves rekordot döntött meg az utasszállító járatok töltöttsége augusztusban.

Clark: próbáljuk stabilizálni a költségeket

Az Emirates vezérigazgató szerint nehezen, de kigazdálkodhatóak a magasabb üzemanyagköltségek.

IATA: meghaladta a 4 milliárdot a légiutasok száma 2017-ben

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) friss összesítése szerint a történelemben először meghaladta a légiutasok száma a 4 milliárdot, a legtöbb utast az American Airlines szállította.

IATA: 2036-ra India lesz a harmadik legnagyobb piac

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) elemzése szerint 2036-ra India lesz a harmadik legnagyobb légiközlekedési piac, de a kormánynak még sok tennivalója van az üzlet könnyítése érdekében.

Rekord töltöttséget hozott a július a légitársaságoknak

Rekord szintű átlagos töltöttséget hozott a július az IATA taglégitársaságainak, de a szervezet nem lehet elégedett az áruszállítási iparág teljesítményével.

IATA: a földi kiszolgáló, a stewardess és az ügyfélszolgálatos a legkeresettebb munka

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) felmérése szerint a légi utasforgalom folyamatos emelkedésével a legnagyobb igény a közeljövőben a földi kiszolgálókra, légiutas-kísérőkre és az ügyfélszolgálatosokra lesz.

IATA: csökkent a légi utasforgalom bővülési üteme

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint idén az első félévben 7 százalékkal bővült a légi utasforgalom, de ez elmarad a tavaly mért szinttől.

Pénzhez juthatnak a Malév jeggyel rendelkezők, akik a csőd miatt nem utaztak

Pénzhez juthatnak azok a Malév utasok, akik utazási irodán keresztül vettek jegyet, de azt végül a légitársaság csődje miatt nem használták fel.

Légiközlekedés állás, repülőtér munka

WIZZ Management Trainee Program

Wizz Air Hungary Ltd.

Kivitelezési Projektmérnök

Budapest Airport Zrt.

B1 Repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

Senior Airport Development Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Check Supervisor

Aeroplex of Central Europe Kft.

Lead Mechanic

Aeroplex of Central Europe Kft.

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.

B2 repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.
Hirdetés
Translate »