Címke: járattörlés
Ukrajnai és balkáni útvonalakat függesztett fel a Wizz Air az utazási korlátozások miatt
Több ukrajnai és balkáni útvonalán is felfüggesztette a járatokat Budapestről a Wizz Air, egyelőre bő egy hónapra, a légitársaság az egyes országok beutazással kapcsolatos intézkedéseinek ismeretében dönt majd járatai újraindításáról.
Határozatlan időre felfüggesztette működését az El Al
További döntésig törölte összes utasszállító és cargo járatát az El Al, az izraeli légitársaság vezérigazgatója, Gonen Usishkin kiadta, hogy az összes repülőgépnek vissza kell térnie Izraelbe.
Nem törölte egy budapesti útvonalát sem a Wizz Air
A megjelent téves információkkal szemben egyetlen budapesti útvonalat sem szüntetett meg a Wizz Air, a Ryanair még mentesítő akciót is bejelentett, de a közleményt néhány perccel később visszavonta az ír fapados.
Újra felbukkant a vírus Pekingben, ezerkétszáz légijáratot töröltek
Helyi idő szerint szerda reggel 9 óráig Peking két nemzetközi repülőtere 1255 járatot, vagyis a menetrend szerint közlekedő utasszállító repülőgépek csaknem 70 százalékát törölte a vírus terjedésének megfékezése érdekében.
Száz kilométerrel odébb teszi le Dubajba tartó utasait a Wizz Air
A Dubai World Central helyett a száz kilométerre lévő Abu-Dzabiban teszi le a Dubajba tartó utasait a Wizz Air június 7-től, ennek ellenére nem kínálja fel a módosítást vagy visszatérítést, hasonlóan a Párizsba tartó utasok esetéhez.
Visszatér Budapestre a Finnair is, csődvédelem felé tart a Thai Airways
Mások után a Finnair és az Air France is visszatér Budapestre, a Wizz Air adatok szerint végül a meghirdetett jártainak alig 10 százalékát indította el. Állami szerepvállalásról zajlik vita a Thai Airways és a Czech Airlines körül is.
Nem mentesíti az Európai Bizottság a légitársaságokat a pénzvisszafizetés alól
Visszadobta a labdát a döntéshozó testület, ajánlása szerint a légitársaságoknak és utazásszervezőknek vonzóbbá kellene tenniük az utalványokat, de ha az utas pénzben kéri a törölt járatok árát, akkor továbbra is vissza kell fizetni.
Utalvány vagy pénzvisszatérítés: érdemes küzdeni és várni?
A koronavírus-járvány miatti járattörlések kapcsán a légitársaságok zöme elsősorban utalványt ajánl a pórul járt utasoknak, de a pénzvisszatérítés sok esetben előnyösebb lehet az utasok számára.
Hosszabb ideig tart, míg pénzükhöz jutnak a törölt fapados járatok utasai
A koronavírus-járvány miatt rengeteg járatot törölt a két legnagyobb budapesti hálózattal rendelkező fapados, a Ryanair és Wizz Air: összefoglaljuk, milyen lehetőségei vannak az utasoknak a visszaigénylésre. A folyamat az Easyjetnél sem egyszerű.
Júniusig leállítja budapesti járatait a Qatar Airways
Június elejéig törölte összes budapesti utasszállító járatát a Qatar Airways, a jelenlegi tervek szerint az Emirates pedig csak július 1-től repül Budapestre, kezdetben heti négy járattal.
Nem repül idén Budapestre az American Airlines
Óriási kapacitáscsökkentést hajt végre az American Airlines: nem közlekedik az idei nyáron a szezonális Philadelphia–Budapest útvonalon, és nem indítja el a korábban bejelentett Chicago–Budapest járatokat sem.
Iránymutatások az EU utasjogi szabályozásáról koronavírus-járvány idején
Az Európai Bizottság a napokban kiadott egy közleményt, amelyben pontosítja a légi utasok jogait a koronavírus-járvány idején. Nézzük a részleteket!
Megtiltotta a nemzetközi személyszállítást végző polgári légijárművek belépését Magyarország
A járványügyi helyzetre figyelemmel az országos tisztifőorvos csütörtökön késő este kiadott, azonnali hatállyal végrehajtható normatív határozata szerint Magyarország megtiltotta a nemzetközi személyszállítást végző polgári légijárművek belépését Magyarországra.
Nyolc kivételével minden budapesti útvonalán felfüggeszti a járatokat a Wizz Air
A jövő héttől csak London-Luton (napi 2), Eindhoven (napi 1), Barcelona (heti 3) marad a Wizz Air budapesti bázisának menetrendjében április végéig. Szerda reggel a légitársaság megkeresésünkre arról tájékoztatott, hogy Bázel, Dortmund, Stockholm (Skavsta), Szkopje és Szarajevó útvonalaik is megmaradnak áprilisban Budapestről.
Leállítja járatait, és várhatóan áprilisban-májusban sem repül a Ryanair
Felfüggeszti járatainak jelentős részét március 24-től a Ryanair-csoport, a légitársaság várakozásai szerint járataik áprilisban és májusban sem indulnak el a koronavírus-járvány miatt.
Leáll a menetrend szerinti forgalom a debreceni repülőtéren
Leállnak a debreceni repülőtéren a menetrend szerinti utasszállító járatok, mert a Wizz Air május 1-ig felfüggeszti ottani bázisának működését, a Lufthansa pedig március végéig nem közlekedik a városba. Leállnak a magyar fapados Budapest-Charleroi járatai is.
Felkészült a forgalom átmeneti teljes leállítására a Budapest Airport
A Budapest Airport arra számít, hogy az elkövetkező hetekben vagy akár hónapokban az utasforgalom alacsony szinten marad, vagy akár a nulla felé is közelíthet, az egyre több országban életbe lépő beutazási tilalom miatt.
Az Aeroflot is felfüggeszti budapesti járatait
Felfüggeszti budapesti járatait hétfőtől az Aeroflot, a Wizz Air járatai egyelőre repülnek Oroszországba, de oda csak az orosz állampolgárok léphetnek be.
Két hónapra felfüggeszti budapesti járatait az Emirates
A légitársaság előre láthatólag március 20-tól, péntektől május 20-ig, azaz két hónapig nem indít járatokat Dubaj és Budapest között.
Automatikusan a Wizz-számlán írja jóvá a törölt járatok díját a Wizz Air
Önkéntes útlemondás esetén továbbra sem biztosít átfoglalást a Wizz Air, a törölt járatok utasainak pénzét mostantól automatikusan a Wizz-számlán írják jóvá, a bankszámlára-kártyára visszatérítés viszont hosszabb ideig tart.
Repülőgépeinek többségét leállítja 7-10 napon belül a Ryanair
Április és május hónapokban 80 százalékkal csökkenti a felkínált üléskapacitást a Ryanair, 7-10 napon belül a cég repülőgépeinek jelentős része földre kényszerülhet, de nem zárható ki a flotta teljes leállítása sem.
Koronavírus: járattörlés vagy önkéntes útlemondás esetén mit tehetünk?
A járvány miatti helyzetben számos járatot töröltek a légitársaságok, több ország bezárta határait a külföldiek előtt, így sokan nem tudják, jogosultak-e pénzvisszatérítésre vagy dátummódosításra: összefoglaltuk a lehetőségeket.
Leállnak az Air Baltic járatai
Felfüggeszti járatait március 17. és április 14. között Lettországból és Észtországból is az Air Baltic, újabban emellett Csehország, Dánia és Norvégia is korlátozza a légiközlekedést.
Földre kényszerül a Wizz Air összes lengyel járata
A lengyel kormány által kihirdetett, az ország nemzetközi légi kapcsolataira március 15-én 0 órától vonatkozó korlátozás miatt a Wizz Air felfüggeszti összes lengyelországi járatát.
Korlátozott menetrenddel, de fenntartják amerikai járataikat a légicégek
Miután Donald Trump amerikai elnök megtiltotta a schengeni övezetben élők beutazását az Egyesült Államokba harminc napig, az európai légitársaságok mérlegelés után az amerikai járatok részleges leállítása mellett döntöttek.