Címlap Címkék Németország

Címke: Németország

Négyszeresére nőtt a kereslet a Lufthansa tengerentúli járataira

A légitársaságnak az USA nagyobb városai felé tartó járataira négyszer többen váltanak jegyet, mint eddig, a cég szerint ezért szükség lenne az Amerika és Európa közötti utazási szabályok tisztázására.

Egy repüléssel három helyszínre is fuvarozhat a Wingcopter új drónja

A német gyártó új gépével a jelenleginél gazdaságosabbá válhat pilóta nélküli légijárművekkel csomagot kézbesíteni.

Megkezdte első nagysebességű polgári helikopterének összeszerelését az Airbus

A RACER demonstrátor különleges kialakítású lesz, az új generációs katonai típusokhoz hasonlóan 400 kilométer per órás sebességgel repülhet, méghozzá környezetbarát módon.

Uniós eljárás indulhat a Lufthansa miatt Németország ellen

Akár a 9 milliárd euró állami támogatást is visszafizettetheti az Európai Bizottság a Lufthansával, ha nem sikerül dűlőre jutni a kérdésekben.

Csak negatív teszttel lehet majd repülővel Németországba érkezni

Eddig a kockázatosnak minősített területekről indulóknak volt kötelező, március 30-tól azonban mindenhonnan beutazva negatív koronavírus-tesztet kell bemutatni az országba lépéshez.

Ideiglenes utazási tilalmon gondolkodik a német kormány

Berlin fontolgatja, hogy átmenetileg megtiltsa a vakációzást, miután több mediterrán üdülőhelyet levettek a nem ajánlott besorolásból, és roham indult az utazásokért.

Korábbi kapacitása 80 százalékát biztosítaná nyáron a Ryanair

Az Egyesült Királyság oltási programjának előrehaladtával a fapados arra készül, hogy több ezer járatot indít a nyári időszakban onnan, de Európa többi részén is erősítene.

Története leghosszabb járatára készül a Lufthansa

Hamburgból a Falkland-szigetekre viszi az Antarktiszra készülő német kutatókat a Lufthansa egyik A350-esével, a február eleji különjárat mintegy 15 órás lesz.

Egyre több ország kér indulás előtti negatív PCR-teszteredményt

Az USA, Írország és az Egyesült Királyság is szigorít beutazási szabályain, az utasoktól indulás előtt elvégzett, negatív eredményű koronavírus-tesztet kérnek, de Németország is ezt tervezi.

Jóváhagyta az unió a TUI állami mentőcsomagját

Újabb társaság állami megsegítését hagyta jóvá az Európai Bizottság, ezúttal a TUI utazásszervező csoport 1,2 milliárd euró értékű, német kormányzati támogatása kapott zöld utat.

Tizedére csökkent novemberben a német repülőterek utasforgalma

Novemberben a tizedére, az év eleje óta pedig a negyedére csökkent a németországi polgári repülőterek utasforgalma a reptérüzemeltető társaságok szakmai képviseleti szervezete szerint.

Indul a Dornier Do-328 utódjának fejlesztése

A gyártó a D328eco piacra lépését 2025-re tervezi az 50 férőhelyesnél kisebb repülőgépek szegmensében, valamint a többcélú szállítórepülőgépek piacán, a típust akár egyetlen pilóta is vezetheti.

Mentőcsomagot készít elő a repülőtereknek a német kormány

Jelentős forrásokat szán a német szövetségi kormány a repülőterek megsegítésére, a pénzt a meglévő létesítmények fenntartására költhetnék el.

Csendben, kilenc év késéssel megnyílt az új berlini repülőtér

Különösebb ünnepség nélkül, végül 9 év késéssel október utolós napján megnyitott a Brandenburg-reptér, amely azonban a Lufthansa vezetője szerint nem lesz a cég jelentős átszállóközpontja.

Németország kockázatos területnek minősítette egész Magyarországot

Tíz nap kötelező karantén vár minden Magyarországról Németországba utazóra, a németeknek sem ajánlják az utazást hazánkba.

Kijöhet a csődvédelemből és tovább üzemel a Condor

A hitelezők jóváhagyásával ismét normál módon, német állami hitelből működhet a német szabadidős légitársaság, az átszervezésre a szakszervezetek is áldásukat adták.

Frankfurtban is Airbus A350-esekkel váltja négyhajtóműves gépeit a Lufthansa

Több Airbus A350-esét Frankfurtba helyezi át a Lufthansa a téli menetrendi időszakban, amelyekkel a drágábban üzemeltethető Boeing 747-8-asokat és Airbus A340-300-asokat váltják ki ideiglenesen.

India szerint a Lufthansa visszaél az ideiglenes légügyi megállapodással

Az illetékes miniszter szerint a Lufthansa a koronavírus miatt született átmeneti megállapodást kihasználva szabálytalanul szerez versenyelőnyt a helyi cégekkel szemben.

Újabb nemzetközi légi szállító alakulathoz csatlakozott Magyarország

Magyarország elsőként csatlakozott a német Multinacionális Légi Szállítási Egységhez (MNAU), amely a Luftwaffe Airbus A400M típusú gépeinek hatékonyabb kihasználását célozza. 

Kisegítheti a bajba jutott repülőtereit Németország

Az Európai Bizottság engedélyt adott Németországnak, hogy állami segítséget nyújtson az utazási korlátozások miatt nehéz anyagi helyzetbe került repülőtereknek az országban.

Leáll a Sun Express Germany

Leáll a Sun Express Germany, a Lufthansa és a Turkish Airlines közös vállalkozásának német leányvállalata: a légitársaságot felszámolják, a döntés 1200 dolgozót érint.

Triton drón: Németország kihátrált, Ausztráliát győzködi a gyártó

Ha Ausztrália nem kéri előbb megrendelt tengerészeti felderítő drónjait, vagy nem száll be új vevő, 2021-22-ben ideiglenesen leáll a Northrop Grumman programja.

Megkezdődött a próbaüzem az új berlini reptéren

Megkapta a használatbavételi engedélyt a német főváros új, botrányokkal terhelt légikikötője, így elindulhatott a próbaüzeme, a Tegelt pedig a járvány miatti forgalomkiesés révén most zárnák be végleg.

Az EU jóváhagyta a Condor újabb állami megsegítését

Az Európai Bizottság engedélyezte, hogy Németország 550 millió euró államilag garantált hitelt nyújtson a Condor szabadidős légitársaságnak, miután a lengyel LOT tulajdonosa kihátrált a cég felvásárlásából.

Bezuhant a németországi repterek forgalma

A német repülőterek üzemeltetőinek szakmai szervezete szerint március 30-tól április 5-ig tartó héten 97,6 ezer utas fordult meg a németországi repülőtereken, 98 százalékkal kevesebb mint az előző év azonos hetében.
Hirdetés
Translate »