Nemzetközi légügyi hírek

Nemzetközi légügyi hírek: országok, kormányok légiközlekedést érintő döntései, légügyi hatóságok tevékenységével kapcsolatos hírek, nemzetközi szakmai és érdekképviseleti szervezetek hírei, üzleti trendek, iparági előrejelzések, ágazati elemzések

Kijavítják LCBéla sérülését

A stuttgarti repülőtér szóvivője megerősítette a német lap értesüléseit a balesetről, a megsérült dolgozó már jobban van és a Tu-154-es is javítható.

Megtalálták a tűz okát, teszt jelleggel repülhet a 787-es

Az amerikai NTSB sajtótájékoztatóján vázolta fel, hogy mi okozta az akkumulátorok meghibásodását. Közel lehet a probléma megoldása.

Fejlődik Varsó reptere, megérkezett az Emirates is

Komoly beruházások és fejlődés az állami kézben lévő varsói reptéren. Az Emirates járatindítás is jó jel.

Repülni szeretne a Boeing a 787-essel

A Boeing megerősítette, hogy engedélyt kért az FAA-től, hogy repülés közben végezzen teszteléseket a Dreamlinerek akkumulátorain.

Törökországban épül a világ legnagyobb repülőtere

Az Isztambulban létesülő légikikötő évente 150 millió utas befogadására lesz alkalmas, és hat futópályája lesz.

Boeing 787: A probléma fő forrása még rejtély

Az elmúlt hetek vizsgálatai még mindig nem hoztak eredményt, így továbbra is földön maradnak a Dreamlinerek.

Kártérítést követel az ANA a 787-esek hibái miatt

Kártérítést fog követelni az All Nippon Airways (ANA) japán légitársaság a Dreamliner repülőgépeinek leállítása következtében elszenvedett károkért.

8%-kal csökkent tavaly a prágai repülőtér utasforgalma

10,8 millió utas fordult meg a prágai reptéren 2012-ben. A le- és felszállások száma csaknem 13 százalékkal esett vissza, de a bevételek növekedtek..

Leépít a Lufthansa Technik

A német repülőgép-karbantartó cég 2015-ig 650 munkavállalójától fog megválni egy rendkívüli átszervezési program keretein belül.

Akár február végéig földön maradnak a 787-esek?

A chilei LAN légitársaság február 28-ig kitolta a Dreamliner-rel teljesített járatain történő típuscseréket. A JAL február 17-ig nem számít a 787-esekre.

NTSB: súlyos biztonsági hiányosságok a 787-eseknél

A lítium-ion akkumulátorban bekövetkezett rövidzárlat és túlmelegedés okozta a JAL japán légitársaság Boeing 787-esének január 7-i, bostoni tűzesetét.

Lecserélik a testszkennereket az USA repülőterein

2013. június 1-ig az összes olyan testszkennert kivonják a használatból az USA repülőterein, amelyek képesek az utasokat virtuálisan meztelenre vetkőztetni.

Nincs időpont a 787 repülési tilalom feloldására

Az amerikaiak után már a japán vizsgálók is kizárták, hogy az akkutüzeket túltöltés okozta, de megoldást még nem találták meg.

Szeptemberben búcsúzik a VC-10-es

A brit védelmi miniszter megerősítette, hogy a Vickers VC10-es repülőgépeket 2013 szeptemberében kivonják a Királyi Légierő flottájából.

Februárig nem repülnek a Dreamlinerek?

Két légitársaság is kitolta a 787-esek kereskedelmi forgalomba történő visszatérését a menetrendi információk szerint.

Vizsgálat a 787-esek akkujait gyártó cégnél

Helyszíni vizsgálatot tartott a Dreamliner repülőgépek akkumulátorait gyártó japán cégnél a tokiói közlekedési minisztérium és az FAA.

Leszállás az S36-os autópályán

"Cleared to land highway S36" - bármennyire is hihetetlen, de ez az utasítás szükség esetén elhangozhat az osztrák légiforgalmi irányítástól.

Módosítás után repülhet a Dreamliner

Az FAA csak az akkumulátor rendszerben történő megfelelő módosítások elvégzését követően engedi felszállni a Boeing 787-eseket.

Egységesítené az EU a poggyászok szabályozását

A repülőkre felvihető poggyászok egységes szabályozását szorgalmazzák európai parlamenti képviselők.

Földre parancsolta az FAA a Dreamlinereket

Az amerikai légügyi hatóság nem engedi felszállni az USA-ban regisztrált Boeing 787-es Dreamlinereket. Csütörtökön az összes légitársaság leállította 787-eseit.

FAA szigorítás a pilótafülkében

Az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság szigorítja az elektronikai eszközök magán célú használatát a pilótafülkében.

Leállította a Dreamlinereket két japán légitársaság

Az All Nippon Airways és a Japan Airlines is leállította a Dreamlinereit, miután újabb kényszerleszállás történt Japánban.

50 darabos Airbus megrendelés a BOC Aviation-től

A szingapúri BOC Aviation lízingcég 50 darab, az Airbus A320-as családba tartozó keskenytörzsű repülőgépet rendelt az európai repülőgépgyártól

NTSB vizsgálat indul a Dreamliner biztonságossága ügyében

Az amerikai közlekedési minisztérium átfogó vizsgálatot indít a Boeing 787-es Dreamlinerek biztonságossága ügyében.

Módosultak a légtérhasználati díjak

Jelentősen emelkedik a ferihegyi induló forgalmat terhelő közelkörzeti díj. Az áthaladó repülőgépek által fizetendő egységdíj némileg csökken.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Network Planning Manager

WIZZ Air UK Limited

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.

Cat A repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

B2 repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

Repülőgép-szerelő (Line Maintenance)

Aeroplex of Central Europe Kft.

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

Flight Operations Officer

Jet Stream Kft.

Execution Planning Engineer

Lufthansa Technik Budapest Kft.

ICAO ELP angol nyelvvizsga

CTK – Central Exam

Project Engineer

Budapest Airport Zrt.

Gyakorlati oktató

Aeroplex of Central Europe Kft.

Műszaki ellenőr (ME-V, ME-EN-VI)

Budapest Airport Zrt.

B1 Repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Aircraft Engineer

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Műszaki ellenőr-IT

Budapest Airport Zrt.

Üzemanyagtelep rendszergazda

Budapest Airport Zrt.

Forgalmi CRS kiadó B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

Scheduling and Slots Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Építész projektmérnök

Budapest Airport Zrt.
Hirdetés
Translate »