Az Asztana nemzetközi repülőtérre, Kazahsztánba indít járatot Budapestről 2017. júniustól a Wizz Air – jelentette be sajtótájékoztatóján Váradi József a légitársaság vezérigazgatója. A hétfő délelőtti, Budapesten tartott sajtótájékoztatón Varga Mihály gazdasági miniszter és Nurbah Rusztemov kazah nagykövet is részt vett.

A járatok 2017. június 8-tól, hetente két alkalommal, csütörtök és vasárnap közlekednek. Repülőjegyek egy útra 12.000 forintos induló ártól lesznek elérhetők.

A járatokat a légitársaság Airbus A320-as típusú repülőgépeivel teljesíti majd.

MTI Fotó: Bruzák Noémi | © AIRportal.hu

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Váradi József a járat ünnepélyes bejelentésén hangsúlyozta, hogy a járat megnyitásához jelentősen meg kellett változtatni a két ország közötti bilaterális légügyi egyezményt, amelyet az uniónak is el kellett fogadnia. Az első időszakban a Wizz Air 70-75 százalékos töltöttséggel számol, amely másfél év múlva elérheti a 90 százalékot is.

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy sokat tanultak a bakui járat megnyitásából és üzemeltetéséből arról, hogyan kell keleten járatokat üzemeltetni, ezeket felhasználva sokkal hatékonyabban tudják majd az asztanai járatot menedzselni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Váradi József kiemelte, hogy csak 2017-ben tíz új útvonalat tesznek elérhetővé Budapesten, az éves kapacitás 4,8 millió szék lesz, a társaság 22 százalékos forgalombővüléssel számol a magyar piacon. Jelezte, hogy 2016-ban 2015-höz képest 23 százalékkal 3,7 millió utasra nőtt a forgalom Magyarországon, ezzel beérték a Malévet, amelynek a legjobb évében 3,2 millió utasa volt.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszédében a 25 éves magyar-kazah diplomáciai kapcsolatokat emelte ki és reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a közvetlen légi járat erősíteni fogja a turisztikai, gazdasági, kereskedelmi kapcsolatokat.

Kérdésre válaszolva közölte, a járat üzleti alapon fog működni és reméli, hogy a Wizz Air képes lesz azt gazdaságosan üzemeltetni.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu