Címlap 2020
Éves cikkek: 2020
Bejelentkezett az Israir megvételére az Arkia
Felvásárolná a nyaraló- és charterjáratokat üzemeltető, nehéz helyzetben lévő Israir légitársaságot a szintén izraeli Arkia, ezzel erősítve saját piaci helyzetét nemzetközi téren is.
Jelentős karcsúsítás jön az Etihad Airwaysnél
Az abu-dzabi légitársaságtól több vezető távozik, tömeges leépítés jön a pilóták és légiutas-kísérők körében is, emellett a cég határozatlan ideig nem használja Airbus A380-asait.
Nagy összegre perli a Condor a lengyel állami holdingot a meghiúsult felvásárlásért
Bíróság előtt követel kártérítést a német légitársaság a LOT anyavállalatától azért, mert utóbbi mégsem vette meg a céget, ám a lengyel fél szerint nincs jogalapja a keresetnek.
Újabb megrendeléseket veszített a Boeing októberben
Lízingcégek és légitársaságok is visszamondtak néhány 737 MAX-re szóló megrendelést októberben, miközben a Boeing egyetlen új gépet sem adott el.
A380-asokkal teljesít áruszállító járatokat az Emirates
A most épp felesleges Airbus-óriásgépeivel dedikált áruszállító charterjáratokat indított az Emirates, a cargo-divízió elsősorban a járvány elleni védekezéshez szükséges egészségügyi eszközöket fuvarozza a típussal.
Januártól új drónhasználati szabályok léphetnek életbe Magyarországon
Az uniós előírás hazai részleteit szabályozó törvényjavaslat szerint regisztrálni kell a 120 gramm feletti tömegű eszközöket és pilótáikat, valamint kötelező a HungaroControl applikációjának használata.
Kémkedő turbólégcsavarosokat rendelt a kanadai hadsereg
Három megnövelt hatótávolságú King Air 350ER-t alakítanak át hírszerzési feladatokra a kanadai speciális erők részére.
Alig húsz útvonal marad november végére a budapesti repülőtér kínálatában
November második felére érheti el a mélypontot a Liszt Ferenc-reptér forgalma: mintegy 20 útvonal és heti 70 járat maradt elérhető, de a tervezett menetrendből a friss korlátozások miatt továbbiak is kieshetnek.
Bemutatjuk a DJI Mini 2-t, amely újradefiniálja a hobbi célú drónozást
A kínai DJI legújabb, egyben legkisebb drónja számos fejlesztéssel teszi élvezhetőbbé a hobbi célú drónozást, és minden eddiginél jobb minőségű képeket készít elérhető áron.
Fogyasztóvédők kritizálják a British Airways és az Easyjet utalványos gyakorlatát
Brit fogyasztóvédők egy csoportja szerint visszás, hogy a két cég nem téríti meg a fel nem használt utalványok értékét, mert ezzel figyelmen kívül hagyják az uniós ajánlást - amely viszont nem kötelező érvényű.
Különjáratokat indít az ANA az újév első napfelkeltéjének megtekintésére
Azok, akik már nagyon szeretnék maguk mögött tudni ezt az évet, most a levegőből is megnézhetik az újév első napfelkeltéjét, legalábbis ha elég szerencsések az All Nippon Airways lottóján.
Laboratórium üzemel Tel-Aviv repterén a COVID-fertőzöttek kiszűrésére
A reptéri gyorsteszt 135 sékelbe (12 100 forint), az utazás előtti napokban végzett korai ellenőrzés pedig 45 sékelbe (4000 forint) fog kerülni.
Hét A380-ast végleg kivon flottájából a Singapore Airlines
A járvány miatt 26 repülőgépet, köztük A380-asokat és Boeing 777-eseket von ki véglegesen flottájából a Singapore Airlines, emellett a légitársaság 3,4 milliárd USA-dolláros veszteséget jelentett.
Emelkedéssel reagáltak a légitársaságok részvényei a COVID-vakcináról szóló jó hírekre
Nagy lökést adott a légitársaságok és turisztikai cégek részvényeinek a Pfizer és partnere, a BioNTech bejelentése a koronavírus-betegség ellen általuk kifejlesztett oltóanyag hatásosságáról.
A HungaroControl a Quality Innovation Award nemzeti díjnyertese
A magyar légiforgalmi szolgálat kezdeményezésére bevezetett délkelet-európai szabad légtérhasználati eljárás (SEE FRA) bizonyult a legjobbnak az uniós Minőség-innovációs Díj hazai fordulójában.
Kiveti az EU a jóváhagyott büntetővámot az USA termékeire
November 10-től már hatályos is a Kereskedelmi Világszervezet által jóváhagyott büntetővám az Egyesült Államokból érkező importra, a Boeing repülőgépei mellett mezőgazdasági áruk is érintettek.
Kompenzálhatják repülésük ökológiai lábnyomát a Wizz Air utasai
Mostantól a légitársaság honlapján kiszámolhatjuk a repülésünk során kibocsátott szén-dioxid mennyiségét, és önkéntesen kompenzálhatjuk is utazásunk ökológiai lábnyomát éghajlatvédelmi projektek támogatásával.
Nem kap több állami támogatást a Norwegian, így bizonytalanná vált a jövője
A norvég kormány nem ad több pénzügyi támogatást a Norwegiannek, a következő hónapokban mindössze hat repülőgéppel és 600 dolgozóval 12 norvég belföldi útvonalat üzemeltető cég sorsa így kérdésessé válik.
A válság ellenenére viszonylag jó számokat produkált az Airbus októberben
Az elmúlt hónapokhoz képest remek teljesítményt nyújtott az Airbus az eladások és átadások terén: új megrendelések érkeztek, és annyi repülőgépet adott át, mint a járvány előtt.
COVID-biztosítást vezet be a Lufthansa-csoport is
A meglévő, opcionális utasbiztosításukat kiegészítő koronavírus-biztosítást vezet be a Lufthansa-csoport három hálózatos légitársasága is.
A Menzies végzi a Wizz Air budapesti földi kiszolgálását a következő öt évben
A brit cég bejelentése szerint a magyar leányvállalata öt évre leszerződött a Wizz Air járatainak földi kiszolgálására a Liszt Ferenc-reptéren.
Októberben is folytatódott a forgalom csökkenése Ferihegyen
Az év tizedik hónapjában az utasok száma 95,7, a gépmozgások száma 78, a légiáru mennyisége 10,3 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest.
Saját hajtóművet is fejleszt újfajta helikopteréhez a brit startup
Nem bízza külső beszállítóra, inkább új erőforrást fejleszt forradalminak kikiáltott HX50-es luxusgépéhez a brit Hill Helicopters startup gyártó.
Növeli járatai számát és regionális irodát nyit Budapesten a Turkish Cargo
A török nemzeti légitársaság heti négyre növeli budapesti áruszállító járatainak számát és bővíti kapacitásukat, továbbá regionális irodát is nyit a magyar fővárosban.
Koronavírus-mentes járatokat indít a Lufthansa is
Több légitársaság után a Lufthansa is elkezdi az ingyenes gyorstesztelést, a koronavírus-fertőzöttség vizsgálatát egyelőre német belföldi járatokon kezdik el.