AIRportal.hu
Kiállta a próbát az A350XWB szárnya
Meghatározó próbán van túl az Airbus legújabb szélestörzsűje: sikeresen teljesítette a szárnyak túlterheléses tesztjét az A350XWB.
Előrébb hozta londoni Dreamliner premierjét az Aeroméxico
A tervezettnél egy hónappal korábban, március 15-én vezeti be legújabb szélestörzsű típusát, a Boeing 787-8-ast londoni járatán az Aeroméxico.
Új taggal bővül a Star Alliance szövetség
A Star Alliance légiszövetséget tömörítő 28 taglégitársaság egybehangzó szavazással döntötte el, hogy az Air India 2015-ben teljes jogú tag lehet.
Márciusban érkezik Budapestre az Air Serbia
Az Etihad Airways égisze alatt újjászervezett szerb légitársaság március 30-tól napi rendszerességgel közlekedik Belgrád és Budapest között.
Tovább mélyül az Air Berlin és az Etihad viszonya
Két közös festésű Airbus A320-asról rántotta le a leplet a két légitársaság, emellett a jövőbeni tervekről is szót ejtettek Berlinben.
Egy rejtélyes vásárló gigászi megrendelése
Egy meg nem nevezett légitársaság tavaly decemberben 100 darab Airbus típusú repülőgépre adott le megrendelést.
Budapesti járatot nyit a francia Transavia
Budapesti járatot indít tavasszal a párizsi Orly nemzetközi repülőtérről, április 15-től a Transavia France légitársaság.
Privilege Pass a Wizz törzsutasoknak
Új terméket indított útjára hűséges utasai számára a Wizz Air. Az új virtuális kártyával ingyenes az elsőbbségi beszállás és a nagyméretű kézipoggyász.
Készülőben a japánok első A380-asa
Megérkezett Toulouseba a japán Skymark Airlines leendő első Airbus A380-800 típusú repülőgépének függőleges vezérsíkja.
Évet értékel az Airbus
Élő közvetítés az Airbus évértékelő sajtótájékoztató rendezvényéről. Toulouse, 2014. január 13.
Bilbao és Zágráb: új KLM desztinációk
Május 26-tól Bilbaóba, május 27-től pedig Zágrábba is indít közvetlen járatot Amszerdamból a KLM Holland Királyi Légitársaság.
Felvásárolja riválisát a Cebu Pacific
A Fülöp-szigetek legnagyobb low-cost légitársasága felvásárolja riválisának, a Tiger Airnek helyi leányvállalatát, a Tiger Air Philippines-t.
Régóta gazdátlan Il-18-as kel új életre
Múzeumba kerül a korábban egy abdai étterembe beépített, de 2011. óta a lakatlan épület melletti telken tárolt HA-MOI lajstromjelű Malév Il-18-as.
Qatar-meglepetés: oneworld Airbus Budapesten
Január 10-én teljesített először budapesti járatot a Qatar Airways legújabb oneworld légiszövetségi festést viselő repülőgépe.
Először Ázsiában a Lufthansa Cargo Boeing 777-ese
Január 9-én teljesítette az első, ázsiai célállomásra irányuló kereskedelmi járatát a Lufthansa Cargo vadonatúj Boeing 777F típusa.
Fotók a Bolíviába érkezett A350XWB prototípusról
Airbus fotógaléria a berepülési program folytatására január 7-én Bolíviába érkezett MSN3 gyári számú A350-900XWB prototípusról.
Fotók a karbon festésű A350XWB-ről
Fotógaléria a nagyközönség számára január 2-án bemutatott, karbon festésű Airbus A350-900XWB prototípusról.
Új iPad alkalmazást kínál a KLM
A holland légitársaság egy olyan iPad alkalmazást dobott piacra, amely felhasználóbarát funkciói mellett egyedi, háromdimenziós dizájnja miatt is különleges.
Stratégiát vált az Adria Airways
Flottaoptimalizálás, valamint a low-cost és a hagyományos modell ötvözése is szerepel a légitársaság 2020-ig terjedő üzleti stratégiájában.
Típusbúcsúztató: elrepült az utolsó Boeing 747-100
Újabb ikonikus gép tűnt el az égboltról. Utoljára szállt fel Boeing 747-100-as, miután az Iran Air kivonta flottájából a típust.
Továbbra sincs vevő a Malév CRJ gépére
A Világgazdaság cikke szerint az utolsó Malév repülőgépre január 6-ig lehetett ajánlatot tenni, de ezúttal se érkezett ajánlat a CRJ-200-ra.
Újabb Sikorsky helikopterekkel bővült a Bristow flottája
A Sikorsky leszállította a Bristow Group által rendelt S-76D típusú 12 személy szállítására alkalmas közepes méretű helikoptereinek első két példányát.
Az Alitalia még több pénzt szeretne hitelezőitől
A csőd szélén álló olasz légitársaság újabb 50 millió eurós kölcsönt szeretne felvenni ahhoz, hogy a vállalat életben maradjon egy új befektető érkezéséig.
Elkészült a Qatar első oneworld Airbusa
December végén az Eirtech Aviation shannoni üzemében elkészült a Qatar Airways első oneworld légiszövetségi festést viselő Airbus repülőgépe, egy A320-200-as.
Ezt produkálta a Boeing 2013-ban
Rekordszámokról adott hírt a Boeing repülőgépgyár az elmúlt évet összesítő közleményében. Íme, ezt produkálta a Boeing 2013-ban.












