Címlap Szerzők Írta ifj. Kotulyák Tamás

ifj. Kotulyák Tamás

1173 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Különleges alakulatoknak készít speciális Mi-8-ast a Rosztech

Az orosz állami gyártócég megkezdte a különleges erők számára fejlesztett új, a Mi-8-as legmodernebb változatán alapuló speciális helikopter tesztjét, az első példányt már idén átadnák.

Az Airbus szerint a hidrogénnel érhető el a karbonsemlegesség

Az európai repülőgépgyártó úgy véli, a hidrogénnel érhető el, hogy a következő évtizedben nulla károsanyag-kibocsátású kereskedelmi repülőgép kerülhessen piacra, de más technológiákra is szükség lesz.

Kerülőúton gyorsítja a gyártó az új Il-96-os tanúsítását

Az Orosz Egyesített Repülőgépipari Konzorcium minden erejével igyekszik megkönnyíteni a késésben lévő Iljusin Il-96-400M tanúsítását, most a navigációs rendszert tesztelik le egy másik repülőgépen.

Szimulátor hiányában üresen repült az Asiana A380-asa

Az óriásgépek leállítása ellenére a pilóták egy részének jártasságát mindenképp fenn kellett tartani, hogy bármikor teljesíthessenek járatokat.

Japánban elkezdődik az első légi taxi nyilvános tesztüzeme

A világon először a japán Cartivator szállíthat utast elektromos meghajtású, függőlegesen fel- és leszálló (eVTOL) járművel, a Sky Drive-val.

Bemutatták egy megvalósítható hibrid-elektromos utasszállító koncepcióját

A hetven ülésesre tervezett regionális repülőgép belátható időn belül utat nyithat a tömegek számára is elérhető karbonsemleges utazáshoz.

Kigyulladt az Ethiopian Cargo Boeing 777-es áruszállító gépe Sanghajban

Egyelőre ismeretlen okból kigyulladt, és súlyosan károsodott az Ethiopian Cargo légitársaság Boeing 777F típusú teherszállítója a Sanghaj-Putung repülőtéren. 

Energia Ügynökség: Kapjanak szerepet az újraindulásban az alternatív üzemanyagok

A nemzetközi szervezet szerint a légiközlekedés újraindulása nagy lehetőség az alternatív üzemanyagok előtérbe helyezésére, de ehhez minden szereplő részéről kell az akarat.

Nagyobb Embraereket kér és last-minute járatokat kínál a Helvetic Airways

A svájci légitársaság négy E190-E2 helyett nagyobb befogadóképességű E195-E2-ket kér, és a megváltozott piaci helyzethez egyedi üzleti modellel is igyekszik alkalmazkodni.

Százmilliónál több utast és ötcsillagos minősítést akar nyolc éven belül az Aeroflot

Az anyacég vinné a nemzetközi és hosszútávú hálózatot, nyugati gyártású flottával, prémium szolgáltatásokkal, alaposan felhizlalnák a low-cost Pobedát, a kevésbé jövedelmező belföldi útvonalakat és az orosz típusokat pedig a Rosszijának passzolnák le.

Gripen vadászgépek és katonai helikopterek húznak át Budapest belvárosa felett szombat reggel

A Magyar Honvédség ünnepélyes altisztavatást tart a Hősök terén, amelynek része egy katonai gépekből álló kötelék áthúzása is.

Széthúzás nehezíti az orosz-kínai szélestörzsű típus fejlesztését

A kínaiak szerint két éves csúszással, 2025-ben emelkedhet a levegőbe a CR929 prototípusa, az orosz Irkut viszont ezt cáfolja, és számos más kérdésben sem ért egyet partnerével.

Kezdődik a Superjet orosz fejlesztésű navigációs rendszerének tesztelése

Megkezdte a gyártó a Szuhoj Superjet modernizált változatába szánt, hazai fejlesztésű inerciális navigációs rendszer tesztelését.

Adományokat vitt Budapestről Bagdadba az iraki légierő C-130J szállítógépe

Az iraki légierő legnagyobb kapacitású gépe két fordulóban mások mellett egy teljesen felszerelt mentőautót is elszállított a közel-keleti országba.

Szabadidős légitársaságot indít a kanadai Nolinor

A hamarosan induló OWG légitársaság a Kanadából délre tartó turistákat szólítja meg minőségi szolgáltatásokkal.

Újabb luxuskivitelű, alig használt Boeing 747-8i gépet ad el Katar

A világ egyik legdrágábban épített és egyben legnagyobb magánrepülőjének egyik példányát kínálja eladásra a katari uralkodócsalád, alig használtan.

Ka-26 helikoptereket hamisítottak Moldovában

Illegális helikoptergyárra csaptak le a moldovai hatóságok nemrég, ahol Ka-26-osokat másoltak korántsem professzionális módon, majd külföldre is értékesítették.

Felére csökkenti a gyártást és kétszáz főt leépít az ATR

Jelentős megszorításokba kezd a gazdasági válság miatt az ATR, több mint kétszáz főt elbocsájtanak, és tavalyhoz képest fele annyi gépet gyártanak.

Átadta az 1600. E-Jetet az Embraer

A svájci Helvetic Airways vette át az Embraer E-Jet ezerhatszázadik példányát, a brazil gyártó azonban állami segítségre szorul, a kútba esett Boeing-együttműködés és a járvány hatásai miatt.

Először hajtott végre egészségügyi kimentést a Magyar Honvédség A319-ese

A Magyar Honvédség egy katonáját kellett Afganisztánból soron kívül hazaszállítani egészségügyi állapota miatt, ez volt a Teve Század Airbus A319-es szállítógépének első ilyen jellegű feladata.

Forgalomba állhat a H160, az Airbus új közepes helikoptere

Kiadta az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) az Airbus új generációs közepes helikoptere, a H160-as polgári változatának tanúsítását, így a típus már idén szolgálatba állhat.

Átvette első ARJ-21 gépeit a három legnagyobb kínai légitársaság

Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines mint a kínai belföldi forgalom legnagyobb szereplői, közösen vették át első COMAC ARJ-21-700 típusú, hazai gyártású regionális gépeiket.

Nem bombázóból lesz az új orosz szuperszonikus utasszállító

Letett a bombázóból továbbfejlesztett szuperszonikus utasszállító terveiről az UAC, helyette egy szuperszonikus üzleti repülőgép (SBJ) kidolgozásába fog bele az orosz repülőgépipari konzorcium.

Autonóm leszállórendszert tesztel a Honeywell

Városi légijárművek teljesen automatikus leszállását szenzorokkal, kamerákkal és a földre telepített QR-kódokkal segítő rendszert fejleszt az amerikai vállalat.

Elektromos teherszállító gépet tervez az Airbus volt mérnökeinek cége

A korábban az Airbusnál dolgozó mérnökök cége 2025-ig szeretne megvalósítani egy nagyon rövid pályán fel- és leszállni képes elektromos teherszállító repülőgépet, amely a kamionos fuvarozás egy részét válthatná ki.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Légiforgalmi rendszer-tervező

HungaroControl Zrt.

Légiforgalmi irányító

HungaroControl Zrt.

Cargo Védelmi ellenőr

Bud Security Kft.

Értékesítési tanácsadó

Magyar Duty-Free Kft.

ChangeAir gyakornoki program

HungaroControl Zrt.

Repülőtéri rendszerek specialista

Budapest Airport Zrt.

Repülőgép szerelő tanuló

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Navigation Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Navigation Officer

Wizz Air Hungary Ltd.

Technical Services Engineer

Skyways Technics

Base Maintenance Manager

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Planning Officer

Skyways Technics

Utasbiztonsági koordinátor

Bud Security Kft.
Hirdetés
Translate »