Címke: Koronavírus-járvány
Újabb nagy összegű hitelt vett fel az ANA
Négymilliárd USA-dollár értékű hitelt vett fel az All Nippon Airways, hogy túlélje a koronavírus-járvány miatt kialakult krízist, és elemzők szerint könyvelési trükköket is bevet, hogy javítsa anyagi helyzetét.
Kínában már több a belföldi járat, mint tavaly ilyenkor
Mára szinte teljesen visszaépült a belföldi utasforgalom Kínában, országon belüli járatokból viszont a múlt év azonos időszakához képest már több is van.
A KLM vezetője szerint a hálózatos cégek lesznek erősebbek a járvány után
Nem a fapadosok, hanem a hálózatos légitársaságok jöhetnek ki jobban a válságból a Pieter Elbers szerint, mert az átszállórepterek fontosak maradnak, és úgy véli, tíz év múlva Európában jóval kevesebb cég lesz.
Ezekre érdemes odafigyelniük az október 21-től újrainduló Emirates-járatok utasainak
A légitársaság összegyűjtötte, mire számíthatnak azok, akik a következő hónapokban Dubajba vagy ottani átszállással repülnek, például a magyar utasoknak Budapesten negatív PCR-tesztet kell bemutatniuk.
Harmadával kevesebb járatot indít a Ryanair az eddig tervezettnél
Az utazási korlátozások és a határnyitások elmaradása miatt a tavalyi kapacitásának a korábban tervezett 60 százaléka helyett csak alig 40 százalékán üzemel majd a téli menetrendi időszakban a fapados cég.
Október 26-tól újra közlekedik a Lufthansa München-Debrecen járata
A Lufthansa járatai hetente három alkalommal repülnek majd a magyar és a bajor város között.
Megszavazták az uniós ajánlást az utazási szabályokról, de a szakma csalódott
Elfogadta kedden az Európai Unió Tanácsa a koronavírus-járvány miatti utazási szabályokról szóló ajánlást, a szakmai szervezetek viszont csalódottak, mert szerintük ezzel nem indítható újra a légiközlekedés.
Az eredeti ár negyedét fizetné az Air Transatért az Air Canada
A koronavírus-járvány miatt jelentősen csökkent az iparágban tevékenykedő cégek értéke, az Air Canada ezért a tavalyi megállapodás szerinti ár alig több mint negyedét adná az Air Transat részvényeiért.
India szerint a Lufthansa visszaél az ideiglenes légügyi megállapodással
Az illetékes miniszter szerint a Lufthansa a koronavírus miatt született átmeneti megállapodást kihasználva szabálytalanul szerez versenyelőnyt a helyi cégekkel szemben.
Három útvonalon repül Budapestről a LOT a téli menetrendben
Az október végén kezdődő 2020/21-es téli menetrendben a Varsó mellett Wrocław és Szöul lesz elérhető közvetlenül Budapestről a LOT Polish Airlines hálózatán, a tervezett járatnyitásokat a járványhelyzet miatt jövő tavaszra halasztották. New Yorkba decemberben viszont visszatérhet a cég.
Megjöttek az adatok, így zuhant be Ferihegy utasforgalma szeptemberben
Alig több mint 88 ezer utast regisztrált múlt hónapban a Budapest Airport, az áruforgalom két százalékkal nőtt tavalyhoz viszonyítva, a gépmozgások száma viszont több mint 70 százalékkal esett vissza.
Nagyon hosszú ideig nem lesz szükség új pilótákra
Jó ideig nem lesz szüksége új pilótákra a légitársaságoknak, a Lufthansa kadétakadémiája ezért azt tanácsolja a hallgatóinak, fontolják meg, hogy más területen helyezkednek el.
Kidolgozták az egységes EU-s tesztelés rendszerét, azonnali bevezetést sürgetnek
Tervezettel állt elő a karantént és utazási korlátozásokat kiváltó egységes vírustesztelési eljárásról három szakmai szervezet, az uniós döntéshozókat mihamarabbi bevezetésre kérve.
Ingyenes koronavírus-tesztet biztosít Abu-Dzabiból induló utasainak az Etihad
Október elsejétől év végéig ingyenes koronavírus-tesztet ad lehetőséget az Etihad Airways, a magasabb kabinosztályra jegyet váltók szállásukra is kérhetik a szolgáltatást.
Kevesebb új repülőgépre lesz szükség 20 éves távon a Boeing szerint
A Boeing több év után először csökkententette a 20 éves előrejelzésében az új repülőgépekre vonatkozó várható igényt, illetve ennek piaci értékét, a válság miatt.
Magánkézbe került az El Al egy része, de aggódik az igazgatótanács
Az izraeli nemzeti légitársaság igazgatótanácsának aggodalma ellenére a kormányzat jóváhagyta a részleges privatizációt, a részvények 43 százaléka került egy befektetőhöz.
Benyújtotta reorganizációs tervét a KLM
Elkészült a holland kormánynak szóló átalakítási koncepciójával a KLM, az elképzelés további létszámcsökkentésről és a kiadások jelentős mérsékléséről szól.
Rosszabb a helyzet a vártnál, ezért 15 ezer fős leépítés lehet az Airbusnál
Az utazási korlátozások újbóli bevezetése miatt kedvezőtlenebbek a kilátások, mint azt a nyár végén várták, ezért 15 ezer fős létszámleépítés jöhet az európai repülőgépgyártónál.
Hivatalos: október 21-től visszatérnek Budapestre az Emirates járatai
Óvatos újranyitás az Emiratestől: október 21-től heti két járattal visszatér a légitársaság Magyarországra.
Továbbra is mélyrepülésben a légiközlekedés
2020 lehet az első olyan év, amelyben nem valamelyik nyári nap a forgalmi csúcstartó, hiszen drasztikus fordulatnak kellene történni ahhoz, hogy január 6-a elveszítse jelenlegi elsőségét.
Novemberben elfogy a Malaysia Airlines pénze
Ha állami tulajdonosa nem biztosít további forrásokat, novemberben kifogy a készpénzből a maláj nemzeti légitársaság, és bért sem tud majd fizetni.
Több tízezren veszítik el állásukat az USA légitársaságainál
Október elsején lejárt a kirúgási moratórium, és mivel nem tudtak új bértámogatási csomagról megállapodni, több tízezer légiközlekedési dolgozó veszíti el állását.
November 1-ig meghosszabbította a határellenőrzést a kormány
Októberben is fenntartja a határellenőrzést a schengeni belső határokon a magyar kormány, a rendelet hatályának egy hónappal történő meghosszabbítása a hatályvesztés előtt néhány órával, szeptember utolsó napján jelent meg a Magyar Közlönyben.
Akár 1 milliárd eurós állami támogatásra is szüksége lehet a LOT-nak
Akár 1 milliárd eurós állami támogatást is kérhet a LOT az eredményközlő adatlapja szerint. Eközben felmerült, hogy a cég Prágában is bázist nyitna, egy közös "V4 légitársaság" meghatározó résztvevőjeként.
Több mint 45 millió, a repüléshez kapcsolódó állás van veszélyben
A koronavírus-járvány miatt világszinten a légiközlekedés által támogatott munkahelyek fele megszűnhet a jövőben egy szakmai testület becslése szerint.