Címke: pénzügyi eredmény
Eltűntek a 10-es Dreamlinerek az Emirates bevásárlólistájáról
Eltűntek a 10-es Dreamlinerre leadott rendelések az Emirates jövőbeni flottaterveiből és a gépek a Boeing könyveiben sem látszanak.
Egyszeri tételek miatt 62 százalékkal csökkent az IAG profitja
Egyszeri tételek miatt jelentősen, 62 százalékkal csökkent az International Airlines Group (IAG) adózott eredménye az első negyedévben a tavalyihoz képest, de így is nyereséggel tudott üzemelni ebben az időszakban.
Tíz éves mélyponton az Emirates nyeresége
Tíz éves mélypontra süllyedt az Emirates adózott eredménye, miután a 2018-as pénzügyi évre 237 millió dollár nyereséget jelentettek, 68 százalékkal alacsonyabbat, mint egy évvel korábban.
Húsz százalékkal több pénzt vesztett az első negyedévben az Air France-KLM, mint tavaly
A Lufthansa után az Air France-KLM is romló pénzügyi helyzetről adott számot, a francia-holland légitársasági csoport 20 százalékkal nagyobb veszteséget generált az első negyedévben, mint egy évvel korábban.
Csökkent az Airbus negyedéves nyeresége
Főként hadiipari részlegének rosszabb teljesítménye, illetve az A380-as program miatt jelentősen, 86 százalékkal csökkent az Airbus adózott eredménye a március 31-én végződött első pénzügyi negyedévben.
777 százalékkal nőtt a Lufthansa adózott vesztesége
Jelentősen romlott a Lufthansa-csoport első negyedéves pénzügyi helyzete, miután a túlkapacitás miatt jelentős költségnövekedés mutatkozott. Az üzemi szintű veszteség több mint felét a holding fapadosai hozták össze.
Újabb milliárdos veszteséget produkált a Norwegian
Újabb pénzügyi negyedévet zárt milliárd koronás veszteséggel a Norwegian, pedig bevételeik növekedtek, költségszintjük pedig alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban.
Tizenhárom százalékkal csökkent a Boeing adózott eredménye az első negyedévben
Tíz százalékkal csökkent a Boeing első negyedéves adózott eredménye az előző évihez képest, ehhez a 737 MAX-ok földre parancsolása is hozzájárult.
Veszteséget jelentett a Lufthansa az első negyedévre
A dráguló kerozinárak és túlkapacitások miatt a Lufthansa-csoport az előzetes jelentése szerint 300 millió eurót meghaladó üzemi szintű veszteséget termelt az első pénzügyi negyedévben.
Már az Asianát is elérték a pénzügyi problémák
Az Asiana Airlinest is elérték a pénzügyi nehézségek, a társaság már a különböző vagyontárgyak eladásán gondolkodik.
Bár százmilliós veszteséget okozott, de kitart a TUI a Boeing mellett
Bár a 737 MAX-ok földre parancsolása 200 millió eurós kárt okozott eddig a TUI-nak, a cég továbbra is megbízik az amerikai gyártóban, de a nem várt plusz kiadás miatt a turisztikai holding profitfigyelmeztetést adott ki.
Javított pénzügyi helyzetén az IAG 2018-ban
Javított pénzügyi eredményén a British Airways, az Iberia, az Aer Lingus és a Vueling légitársaságok tulajdonosa, az International Airlines Group (IAG).
Újabb veszteséges évet zárt az Etihad
Újabb, milliárdos veszteséget hozó pénzügyi évet zárt az Etihad Airways, a vezetés ennek ellenére bizakodó.
Csökkent a Lufthansa nyeresége 2018-ban az előző évihez képest
A várakozásnak megfelelően némileg csökkent a Lufthansa-csoport adózott nyeresége a december 31-én zárult pénzügyi évben 2017-hez képest.
A várakozásoknak megfelelően nyereséges lett a Cathay Pacific
A várakozásoknak megfelelően két évnyi veszteséges üzemelés után 2018-ban újra nyereséget termelt a Cathay Pacific.
Egyre több légitársaság jelent veszteséget a kerozinárak miatt
Egyre több, korábban nyereséges légitársaság jelent veszteséget a 2018-as évre, amelynek oka a kerozin árának emelkedése.
152 százalékkal nőtt az Air France-KLM adózott nyeresége
Százötvenkét százalékkal nőtt az Air France-KLM adózott nyeresége 2018-ban az előző évihez viszonyítva, az utasforgalom pedig először a csoport történetében meghaladta a 100 milliót.
Ötéves mélypontra süllyedt az amerikai légicégek jövedelmezősége
Öt éves mélypontra süllyedt az Egyesült Államok nagy légitársaságainak átlagos jövedelmezősége a magas kerozinárak miatt, de a negyedik negyedévi adatok már optimizmusra adnak okot.
Növekvő pályán az Aeroplex, Év Menedzsere díjat kapott az ügyvezető
Demény Árpád Szilárd, az Aeroplex Kft. ügyvezetője kapta az MNV Zrt. Év Menedzsere 2018. díját. A cég az elmúlt két évben átszervezte működését, stabilizálta pénzügyi helyzetét, tavaly már több mint fél milliárd forint profitot termelt.
Harminc százalékkal nőtt az Airbus adózott nyeresége
Pénzügyileg jó évet zárt az Airbus 2018-ban, mivel a gépátadások számát sikerült növelni, a bevételek és szépen alakultak, az adózott eredmény 30 százalékkal nőtt a 2017-es évihez képest.
190 millió eurót költöttek az utasok a ferihegyi üzletekben tavaly
Több mint 60,6 milliárd forint forgalmat regisztrált a Budapest Airport 2018-ban a repülőtéren működő kereskedelmi egységekben, az utasok 22 százalékkal költöttek többet a terminálokon ételekre és italokra, mint előző évben.
Húszmilliós veszteséget termelt a Ryanair a harmadik negyedévében
Régóta nem látott eredményt produkált a Ryanair a december 31-ével végződött harmadik pénzügyi negyedévében: a társaság 20 millió eurós adózás utáni veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.
Megtartotta piacvezető szerepét az ATR
Megőrizte piacvezető szerepét a francia-olasz ATR repülőgépgyártó, bár túl sok versenytárssal nem kellett szembenézniük.
Rekord bevétellel zárta a 2018-as évet a Boeing
Rekordbevételt ért el a Boeing a 2018-as pénzügyi évében, az adózott eredmény pedig csaknem 24 százalékkal javult 2017-hez képest.
Eltűnt a Wizz Air nyeresége a harmadik negyedévben
Szinte eltűnt a Wizz Air nyeresége a harmadik negyedévben, a tavalyi azonos időszakhoz képest több mint 80 százalékkal csökkent a magyar kötődésű légitársaság adózott eredménye.