Címlap Címkék USA

Címke: USA

Német partnerrel fejleszti drónflottáját a UPS

A német Wingcopter lesz az első jelentős partner a UPS expressz csomagküldő vállalat szállítódrón-flottájához, a közös cél további eszközök kifejlesztése.

Kevesebb gép és dolgozó kell majd az amerikai légicégek vezetői szerint

Az amerikai légitársaságok vezetői szerint nem elég az állami pénzügyi segítség, a cégeknek el kell gondolkodniuk azon, hogy a kereslethez igazítják, azaz jelentősen csökkentik méretüket a járvány utáni időszakra.

Pilótahiba okozta a Kalitta Boeing 727-esének balesetét

Kiadták a végső jelentést: a kapitány korábbi meghibásodások miatt azt feltételezte, hogy a jelzés ellenére megfelelően ki van engedve a teherszállító gép orrfutója, de az végül összecsuklott.

Megkapják az amerikai légitársaságok a kért állami támogatást

Az Egyesült Államok képviselőháza is megszavazta pénteken azt a több mint 2 ezer milliárd dollár értékű támogatási programot, amelynek része a légiközlekedési iparág megsegítése mintegy 90 milliárd dollárral.

Két mentőjáratot küld az Észak-Amerikában rekedt magyarokért a Külügyminisztérium

Chicagóból, Los Angelesből, Miamiból, New Yorkból és egy kanadai városból hoz haza két Wizz Air-különjáraton legfeljebb 460 állampolgárt az állam.

A katonai és a civil légi szállításnak is szerepe van a járvány kezelésében

A koronavírus-járvánnyal sújtott országok sorra kapják a segélyszállítmányokat, mások kereskedelmi úton szerzik be az egészségügyi felszereléseket: ebben szerepet kap a légi szállítás, bár vannak kényszermegoldások is.

Sorra menekítik haza állampolgáraikat a világ országai

A koronavírus-járvány miatt egyre több ország zárja le határait, és így leállnak a légijáratok, emiatt pedig az államok tömegesen kénytelenek hazamenekíteni azon állampolgáraikat, akik a világ különböző pontjain rekedtek.

Akár jól is kijöhet a koronavírus-járványból a magángépes szektor

Egyes vélemények szerint nem csak mostanában, hanem hosszabb távon is jól jár a koronavírus-járvánnyal a magángépes ágazat, mások szerint viszont itt is csak idő kérdése a visszaesés.

Az Egyesült Királyságra és Írországra is kiterjesztette az utazási tilalmat az USA

Az Egyesült Királyságból és Írországból keleti parti idő szerint március 17-én nulla órától nem léphetnek be azok az utasok, akik nem rendelkeznek amerikai állampolgársággal vagy letelepedési engedéllyel.

Már dolgozik a Boeing az egyik új amerikai elnöki különgépen

Megkezdődött az USA új elnöki különgépeinek beszerzett két 747-8 egyikének átalakítása, néhány év múlva már ezek fedélzetén utazhat az Egyesült Államok vezetője.

Az USA korlátozza a belépést Magyarországról is a koronavírus miatt

Óriási hatása lesz a transzatlanti légiforgalomra, hogy az USA nem engedi a területére lépni azokat a külföldi állampolgárokat, akik Európa schengeni övezetében jártak az Egyesült Államokba érkezésüket megelőző 14 napban.

Újabb VH-92-es elnöki helikopterekre kapott megrendelést a Sikorsky

Még el sem készültek az első példányok az új amerikai elnöki helikopterből, a haditengerészet a korábbi hat mellé további ugyanennyit rendelt az S-92 e speciális változatából, a VH-92A-ból.

Ezúttal új 747-esekre szóló szándéknyilatkozattal került címlapokra az Avatar Airlines

Harminc darab Boeing 747-8 utasszállítóra szóló szándéknyilatkozatával került be a nemzetközi hírekbe az 1993 óta elindulni készülő Avatar Airlines, amely éppen befektetőket toboroz meglehetősen különös terveihez.

Teljesítette szűzrepülését az új Gulfstream-típus

Végrehajtotta első felszállását a Gulfstream legújabb üzleti repülőgéptípusa, a 2019 októberében bemutatott G700.

Két éven belül amerikai járatokat indítana az Oman Air

Legkésőbb 2022-ben el szeretné indítani Ománból közvetlenül az USA-ba, keleti-parti nagyvárosokba közlekedő járatait az Oman Air.

Harminckét F-35-ös vadászgépet vesz Lengyelország

Lengyelország harminckét Lockheed Martin F-35 Lighting II típusú, ötödik generációs vadászgépet vásárol, a szerződést január utolsó napján alá is írták.

Nem támogatja az Air Senegal amerikai járatnyitását az ország elnöke

A szenegáli elnök tehet keresztbe a nemrég indult Air Senegal transzatlanti járatnyitási terveinek, az államfő szerint egy ilyen vállalkozás túl költséges egy állami cégnek.

További húsz amerikai repülőtérre terjesztették ki a Kínából érkezők vizsgálatát

Az elkövetkező napokban már minden olyan amerikai légikikötőben megkezdik az ellenőrzést, ahová Kína bármelyik részéről érkeznek járatok.

Áprilistól a Oneworld teljes jogú tagja a Royal Air Maroc

Áprilistól a légiszövetség hálózatában létrejön az USA-Afrika közvetlen kapcsolat, mert teljes jogú tagjává válik a marokkói nemzeti légitársaság, a határidő előtt.

Tovább csökkentheti a 787-esek gyártási rátáját a Boeing

A közeljövőben a Dreamlinerek gyártási rátájának további csökkentésére kényszerülhet a Boeing az Air Lease Corporation vezérigazgatója szerint, mert nincs elég új megrendelés.

Sikeresen teljesítette a Project Sunrise utolsó kísérleti járatát a Qantas

December 17-én sikeresen teljesítette a Project Sunrise harmadik, egyben utolsó tesztrepülését a Qantas VH-ZNK lajstromjelű Boeing 787-9 Dreamlinere.

A321XLR üzemeltető lesz az Air Malta és a chilei Sky

Az Air Malta hosszútávú járatok nyitásához, a chilei Sky főleg Dél-Amerikán belüli bővítéshez vásárolt be a nagy hatótávolságú európai keskenytörzsűből.

Dél-Európára fókuszál a 2020-as nyári menetrendben az Austrian Airlines

Kiemelt szerephez jut a légitársaság hálózatában Görögország, Olaszország és Spanyolország, de a hosszútávú járathálózat is kibővül a bostoni útvonallal.

Beszüntette a repülőgépgyártást a Mooney

Beszüntette a repülőgépek gyártását az amerikai Mooney, kétszáznál több dolgozót kirúgnak emiatt, a döntés egyelőre nem végleges, de a pótalkatrészek előállításának felfüggesztése gondokat okozhat az üzemeltetőknek.

Visszaminősítette az FAA a maláj hatóságot, nem indulhatnak új amerikai járatok

A Szövetségi Légügyi Hivatal 2-es kategóriába minősítette vissza a maláj légiközlekedési hatóságot, mivel annak működése nem felel meg az ICAO előírásainak.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Repülőgép felületkarbantartó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Alkatrészjavító

Aeroplex of Central Europe Kft.

Helikopter szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Integrated Planning Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Szállítmányozási ügyintéző

Aeroplex of Central Europe Kft.

Junior SOC Analyst

HungaroControl Zrt.

B1 Repülőgép-szerelő (Forgalmi karbantartás)

Aeroplex of Central Europe Kft.

CRS csoportvezető

Aeroplex of Central Europe Kft.

Jogosított repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Műszaki ellenőr (ME-G)

Budapest Airport Zrt.

Kompozit szerkezetjavító

Aeroplex of Central Europe Kft.

CRS kiadó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Értékesítési tanácsadó

Magyar Duty-Free Kft.

Jogosított repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.
Hirdetés
Translate »