Címlap 2020
Éves cikkek: 2020
Utazási szimulációt kínál Tajpej egyik repülőtere
Különös ötlettel rukkolt elő Tajpej kisebbik légikikötője: 90 embernek szervez olyan élménytúrát, mintha utaznának.
Bedarálja a Ryanair a Laudamotiont, csak névleg menekül meg az osztrák légitársaság
A Lauda nevet és arculatot ugyan megtartja a Ryanair, de az osztrák légitársaság megcsonkolt flottával és dolgozói állománnyal, az ír ultrafapados járatait repülő wet-lease szolgáltatóként marad csak meg.
A karanténköltségeket is fedezi a Lufthansa-csoport új szolgáltatása
Ösztönzők sorozatát jelentette be a vállalat, ezzel tenné vonzóbbá repülőjegyeit a járvány enyhülése után, ám a kedvezmények csak a Németországból, Ausztriából és Svájcból induló járatokra érvényesek.
Július végére 70 budapesti útvonalon repül a Wizz Air
Az AIRportal.hu kérdésére megküldött részletes menetrend szerint július végére Budapestről 70 útvonalon heti 329 járat üzemeltetését tervezi a Wizz Air, Debrecenből pedig 6 útvonalon heti 22 járatot.
Történelmi jelentőségű repülőgépek kerültek veszélybe Angliában
Az eddig Bruntingthorpe-ban működő Cold War Jets Museum a repülőtér új tulajdonosa miatt költözni kénytelen, de ez nagy eséllyel egyet jelenthet több ott pihenő gép megsemmisülésével.
Megtiltaná légiutas-kísérőinek a maszkviselést a Garuda Indonesia
Az indonéz nemzeti légitársaság fontolgatja a légiutas-kísérők maszkviselésének megtiltását, mert sok utas panaszkodik arra, hogy nem látják a személyzet arcát, ezért más megoldást keres a vezetőség.
Toulouse-ba ért az utolsó legyártandó A380-as törzsét szállító konvoj
Toulouse-ba ért az a közúti konvoj, amely az utolsó legyártandó Airbus A380-as törzsét szállította a végösszeszerelő sorra. Tizenhat évig közlekedtek a túlméretes szállítmányt magukkal cipelő kamionok.
Az FAA vezetője elismerte, hibáztak a 737 MAX engedélyezésekor
A Boeing után a Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) vezetője is elismerte, hogy hibát követtek el a Boeing 737 MAX engedélyeztetése során.
Leállt az IAG bécsi fapados leányvállalata, a Level Europe
Leállította működését és csődöt jelentett a bécsi központtal működő Level Europe, az IAG-holding fapadosának francia és spanyol egységeit viszont nem érinti a döntés.
Dortmundban nyitja meg 33. bázisát a Wizz Air
Dortmundban nyitja meg 33. bázisát a Wizz Air, a diszkont légitársaság 2020 augusztusától három Airbus A320 típusú repülőgépet állomásoztat a német város repülőterén.
Szinte minden nemzetközi járatát törölte a Qantas október végéig
Külföldi úticéljai közül csak Új-Zélandra fog közlekedni az ausztrál Qantas a következő hónapokban, a légitársaság ugyanis október végéig törölte szinte minden nemzetközi járatát.
Több ezer dolgozó elküldését tervezi az Air France
A Les Échos szerint legalább 8-10 ezer munkahelyet számol fel az Air France, ami a légitársaságnál dolgozók 15-20 százalékát érinti.
Vége a kéthetes karanténnak Magyarországon az EU-tagállamokból történő hazaérkezéskor
Mától nem kell karanténba vonulni, ha magyarok az EU bármely tagállamából, Szerbiából, Svájcból, Liechtensteinből, Norvégiából vagy Izlandról térnek haza, és ezek állampolgárai is korlátozás nélkül beléphetnek Magyarországra.
Újraindulnak a LOT európai járatai, három budapesti útvonal nyílik
Július elsején újraindulnak a LOT európai járatai, köztük két új budapesti is, így a magyar bázis ismét üzemelni fog.
Nagyobb hatáskört adhatnak a Szövetségi Légügyi Hatóságnak
Benyújtották az Egyesült Államok Szenátusának azt a törvényjavaslatot, amely megreformálná a repülőgépek engedélyeztetési eljárását, több eszközt adva az FAA-nek a Boeing 737 MAX körüli ügyek miatt.
Újraindul a Norwegian, júliustól Budapestre is közlekedik a légicég
Újraindul a Norwegian, a légitársaság a skandináv központokból és Gatwickről is közlekedtet járatokat júliustól, elsősorban a kedvelt mediterrán üdülőhelyekre, de visszatér két budapesti járat is.
Szentpéterváron nyitja meg első oroszországi bázisát a Wizz Air
A Wizz Air bejelentette, hogy megnyitja első oroszországi bázisát Szentpéterváron, amely a 32. bázisa, 2020 szeptemberétől egy Airbus A320-as áll szolgálatba a Pulkovo repülőtéren.
Esélyes, hogy nem fogadják el a Lufthansa részvényesei a mentőcsomagot
A Lufthansa-csoport szerint esélyes, hogy a részvényesek nem fogadják el a június 25-i ülésen a német állami mentőcsomagot, és ezzel csődvédelembe kellene vonulnia a vállalatnak.
Több légitársaság is korlátozza az alkoholos italok felszolgálását a járatokon
A személyzet és az utasok közti kontaktusok minimálisra csökkentése érdekében több légitársaság is korlátozza az alkoholos italok felszolgálását a járatok fedélzetén, a KLM-nél forró italokat sem kínálnak.
Felelős állami döntés a Malév GH felszámolása az egykori versenytárs szerint
Felelős állami döntésnek minősítette a Malév GH felszámolását közleményében a cég egykori alvállalkozója és riválisa, a Budport, amely szerint a Malév GH állami támogatásának legnagyobb haszonélvezője a Wizz Air volt.
Újra felbukkant a vírus Pekingben, ezerkétszáz légijáratot töröltek
Helyi idő szerint szerda reggel 9 óráig Peking két nemzetközi repülőtere 1255 járatot, vagyis a menetrend szerint közlekedő utasszállító repülőgépek csaknem 70 százalékát törölte a vírus terjedésének megfékezése érdekében.
A dolgozók is a hírekből értesültek a Malév GH felszámolásáról
A vezérigazgató keddi levele szerint további intézkedésig a vállalat teljesíti kötelezettségeit, a földi kiszolgálás folyamatos, a munkatársaknak a beosztásuk szerint fel kell venni a munkát.
Koronavírus elleni intézkedések tesztrepülőtere lesz a Bécs-Schwechat
A Schwechat repülőtéren tesztelik az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében kidolgozott, a légiközlekedés minden szereplőjére és az utasokra is vonatkozó nemzetközi szabályrendszerét.
Újraindultak a menetrend szerinti járatok a debreceni repülőtéren
A koronavírus-járvány miatti több hónapos leállást követően 2020. június 16-án újraindult a forgalom a debreceni repülőtéren.
Felszámolják a Malév GH Zrt-t, megszűnik az állami földi kiszolgáló cég
Megszűnik a Malév GH Zrt., a kormány a társaság gazdasági, pénzügyi, likviditási helyzetére tekintettel döntött a vállalat jogutód nélküli megszüntetése érdekében a felszámolási eljárás megindításáról.





































