Címlap Szerzők Írta Szilágyi Ági

Szilágyi Ági

302 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

A British Airways is kompenzálja belföldi járatai szén-dioxid-kibocsátását 2020-tól

A brit légitársaság a jövő évtől kompenzálja a belföldi járatai szén-dioxid-kibocsátását, amit úgy oldanak meg, hogy környezetvédelmi projekteket támogatnak szerte a világon.

Szavazni lehet az ANA jövő évi fedélzeti menüjéről

Ismét az utasok döntésére bízza az All Nippon Airways, hogy jövőre a turista és prémium turista osztályán milyen ételeket szolgáljanak fel tíz hagyományos japán fogás közül.

Olcsón elérhető közel-keleti úti célok Budapestről

Több közel-keleti úti célra is repülnek Budapestről a diszkont légitársaságok, így ha az ott-tartózkodás sok esetben nem olcsó, de az odajutás viszonylag kedvező árakon megoldható. 

Goodyear-léghajóban szállhat meg egy éjszakára néhány szerencsés ember

A gumiabroncsgyártó vállalat Airbnb-n teszi elérhetővé ikonikus léghajóját három különálló éjszakára.

Légitársaságok hirdetései a repülés aranykorából

A légitársaságok az ‘50-es és ‘60-as években a repülés gyorsaságával és ár-érték arányával próbálták felhívni magukra a figyelmet, de ez akkoriban teljesen mást jelentett, mint ma. Íme néhány hirdetés a repülés aranykorából!

Ezekben a városokban a legolcsóbb, illetve a legdrágább a tömegközlekedés

Utazás előtt nem árt informálódni arról, hogy mennyibe kerül a tömegközlekedés az adott úticélon. Egy kutatás most felfedte, hogy mely városokban a legolcsóbb, illetve a legdrágább egy tömegközlekedési jegy. 

Könnyű ülések fejlesztésén dolgozik a British Airways

Másfél éves kutatási projektben vesz részt a British Airways, amelynek célja kisebb tömegű üzleti és prémium turista ülések fejlesztése. 

Önvezető robotokat tesztelt a frankfurti repülőtér

A YAPE nevű önvezető eszköz segítette az utasokat a kisebb poggyászok szállításában, egészen a beszállókapuig kísérve az igénybe vevőket. 

Olcsón elérhető, egzotikus ázsiai úti célok Budapestről

Három különleges ázsiai úti cél, ahova ötvenezer forint alatt el lehet jutni közvetlenül Budapestről.

Mostantól Szaúd-Arábiába is igényelhető turisztikai célú vízum

Szaúd-Arábia bejelentette, hogy a turizmus fellendítése érdekében megnyitja kapuit a külföldi látogatók előtt.

Csevegőalkalmazáson keresztül is elérhető az Iberia

Az Iberia utasai mostantól a légitársaság WhatsApp-csatornáját is használhatják utazásukkal kapcsolatos általános információk lekérésére, járatuk státuszának ellenőrzésére vagy akár utasfelvételre, egyelőre spanyol nyelven. 

Nagyobb lesz a kézipoggyász-tartó az Air France rövid- és középtávú járatain

Az Air France hamarosan új kézipoggyász-tartókkal szereli fel A320-as és A321-es flottáját. Az új fej feletti rekeszek az eddigieknél 60 százalékkal több helyet nyújtanak a kézipoggyászok tárolására.

Az Air France–KLM 100 ezer forintos retúrjegyeket kínál Szöulba

Kedvezményes retúrjegyeket kínál Budapestről a dél-koreai fővárosba az Air France–KLM: most akár 100 ezer forintért elutazhatunk a novembertől jövő márciusig tartó időszakban.

Az Air France 2020-tól kompenzálja belföldi járatai szén-dioxid-kibocsátását

Januártól kezdődően az Air France teljes mértékben kompenzálja a belföldi járatai szén-dioxid-kibocsátását, olyan projektek révén, amelyek a környezetszennyezést csökkentik.

Betiltja a műanyag szívószálak használatát Dallas–Fort Worth

Az Egyesült Államok egyik legforgalmasabb repülőtere betiltja a műanyag szívószálak használatát: helyette biológiailag lebomló eszközöket fognak kínálni a repülőtéri kereskedelmi egységekben. 

Innovatív újrahasznosítási módszert tesztel Heathrow

Innovatív újrahasznosítási módszert tesztel Heathrow, amellyel a termináljain és a repülőgépek kabinjaiban keletkezett összes műanyag hulladékot újra tudná hasznosítani. 

Nagyot nőtt a légitársaságok járulékos bevétele az elmúlt tíz évben

Egy kutatás szerint a tavalyi pénzügyi évben a légi fuvarozók a bevételeik 10,7 százalékát olyan kiegészítő szolgáltatásokból szerezték, mint a poggyászdíj, ülőhely-választás, hűségprogramok vagy fedélzeti értékesítés. 

Óriási lehetőségeket rejt az új technológia, amit már tesztel az Airbus

Az Airbus megkezdte az úgynevezett "csatlakoztatott kabintechnológia" tesztelését, ezzel a repülési élmény és az utasok által igénybe vett szolgáltatás a mainál sokkal inkább személyre szabottá tehető. 

Ezek a világ legbarátságosabb városai egy kutatás szerint

Egy nemzetközi, internetes megkérdezésen alapuló kutatás rangsorolta a világ 50 legbarátságosabb városát, Budapest a 31. helyen szerepel. Lássuk a top 10-et!

Star Wars festésű 747-est avatott fel a Virgin Atlantic

Különleges, Star Wars-festésű Jumbo Jetet avatott fel a Virgin Atlantic. A légitársaság ezzel egyidejűleg nyereményjátékot is indított, amelynek fődíja két repülőjegy a speciális Star Wars-témájú járatának fedélzetére. 

Luxushotelt nyitna az űrben egy cég

Néhány év múlva akár az űrben is nyaralhatunk, ha elég pénzzel és szabadidővel rendelkezünk, ugyanis egy kaliforniai cég 2027-ben hotelt tervez nyitni az űrben - és ez csak egy a sok ötlet közül.

Terminálon belüli fuvart kínál a Dubaji Nemzetközi Repülőtér

Mostantól ingyenesen közlekedhetnek golfkocsi-szerűségekkel a sietős utasok Dubaj nemzetközi repülőterén: a taxiDXB névre elkeresztelt szolgáltatás teljesen ingyenes, és egyelőre a reptér 3-as Terminálja B csarnokában lehet igénybe venni. 

Három fapados úticél, ahová nem csak a repülőjegy olcsó

Összegyűjtöttünk néhány diszkont járattal elérhető úti célt, amelyek esetében nem csak a repülőjegy kerülhet fillérekbe, de az ott tartózkodás költségeiért sem kell aggódnunk.

Októbertől ingyenes lesz a vízum Szentpétervárra

Októbertől ingyenes elektronikus vízumot kínál Oroszország a Szentpétervárra és Leningrád megyébe utazóknak, ami azt jelenti, hogy nem csak pénzt, de időt is spórolhatunk a vízumügyintézés kihagyásával.

Támogató csapatot hozott létre speciális igényű utasainak a British Airways

A British Airways 6,5 millió fontos beruházása részeként dedikált csapatot hozott létre korlátozott mozgásképességű utasai támogatására, az évi több mint félmillió speciális igényű vendégét zökkenőmentes utazáshoz segítve. 

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Kompozit szerkezetjavító technikus

Lufthansa Technik Budapest Kft.

AMO Quality Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Operations Officer

Fly-Coop Kft.

EASA B1-es tapasztalt repülőgép-szerelő

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Service Design Specialist

Budapest Airport Zrt.

OCC Logistics Agent

Wizz Air Hungary Ltd.

Repülőtéri rendszerek specialista

Budapest Airport Zrt.

Repülőgép-szerkezetjavító és oktató

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Repüléstájékoztató

Győr Pér Repülőtér Kft.

Repüléstájékoztató

HungaroControl Zrt.

Short Term Maintenance Planner

Wizz Air Hungary Ltd.

Rendszerüzemeltető mérnök

HungaroControl Zrt.

Repülőgép festő-fényező tanuló

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Operatív védelmi járőr

Bud Security Kft.

Elektrikus hibaelhárító

Budapest Airport Zrt.
Hirdetés
Translate »