Címlap Címkék Ferihegy

Címke: Ferihegy

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Ferihegy, Budapest Airport, (BUD/LHBP) hírek, cikkek

A nyár legforgalmasabb napjaira figyelmeztet a Budapest Airport

A következő hetekben nem lesz ritka a napi ötvenezret meghaladó utasszám, ezért a Budapest Airport arra kéri az utazókat, hogy a szokásosnál korábban érkezzenek a repülőtérre.

Közlekedési baleset történt a budapesti repülőtéren

Összeütközött két földi kiszolgáló eszköz szombaton kora este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a balesetben egy dolgozó könnyebben megsérült.

Budapest és Belgrád közötti járat indítását tervezi a LOT

A lengyel légitársaság szeptember 1-től indítaná el naponta közlekedő járatát a magyar és a szerb főváros között, legalábbis erre kért le slotokat a LOT.

Határozatlan időre elhalasztották a Flydubai budapesti járatának elindítását

A Boeing 737 MAX repülőgéptípus globális repülési tilalma miatt határozatlan időre elhalasztotta a Flydubai a Dubaj és Budapest közötti járatának elindítását. Az utasok az Emirates járataira, vagy más Flydubai-járatokra történő átfoglalást, illetve a jegyár visszatérítését választhatják.

Felszálláskor defektet kapott, majd visszafordult a Smartwings hurghadai járata Ferihegyre

A budapesti repülőtéren kényszerhelyzeti készültségben várták a repülőgép leszállását hajnali fél háromkor, az esemény során senki nem sérült meg, az eseményben érintett repülőgép hatósági vizsgálata és műszaki mentése még a reggeli órákban is tartott.

Heti hat járatot közlekedtet az Iberia Madrid és Budapest között télen

Az Iberia Airbus A319-es és A320-as repülőgépei kedd kivételével a hét minden napján repülnek a spanyol és a magyar főváros között a téli időszakban.

Közel másfél millió utas fordult meg júniusban Ferihegyen

Az első félévben 511 ezer utassal kezelt többet Ferihegy mint tavaly, ez 7,5%-os növekedésnek felel meg. A cargo-üzletág lejtmenete júniusban tovább folytatódott, az év első hat hónapjában 7 százalékkal csökkent a tonnában mért áruforgalom a repülőtéren.

Charterjáratok indítását tervezi a Korean Air Budapestre

Bővíti útvonal-hálózatát Kína és Európa irányába a Korean Air, Bo-Young Song, a légitársaság utasszállító hálózatának fejlesztéséért felelős alelnöke azt mondta, hogy Budapestre, Oslóba és Athénba tervez új charterjáratokat indítani a légitársaság.

Azonnal visszafordult Ferihegyre a Cessna, amelynek kinyílt majd leszakadt a csomagtér-ajtaja

Az AIRportal.hu-nak szemtanúk azt mondták, hogy egy fényes tárgyat láttak leesni a repülőgépről közvetlenül a felszállást követően, a HungaroControl megerősítette, hogy a Cessna azért tért vissza Ferihegyre, mert leszakadt a csomagtér ajtaja.

Fogyasztóvédelmi vizsgálat indul a Wizz Air és a Kartago Tours ellen

A Wizz Air légitársaság június 25-i London-Budapest járata több mint 24 órás késéssel közlekedett, a Kartago Tours által szervezett tunéziai utazás során 144 utas 16 és 26 órás reptéri várakozás után indulhatott csak útnak.

Már a DriveNow autómegosztó is közlekedik a reptérre, pontosabban Vecsésre

Újabb autómegosztó szolgáltatás jelent meg a budapesti repülőtéren, július elsejétől a DriveNow autóival is el lehet jutni a reptér közelébe, Vecsésre, ahonnan ingyenes transzferrel viszik az utasokat a terminálhoz.

Fejcserék a Budapest Airport felsővezetésében

Meghatározó menedzsmentpozíciókba, a fejlesztési, valamint a vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatóság élére nevezett ki új vezetőket a Budapest Airport Zrt. július elsejétől.

Elérte végleges formáját a Cargo City nagyobbik épülete

Elérte a Budapest Airport BUD Cargo City névre keresztelt logisztikai bázisának nagyobbik épületrésze a végleges szerkezeti formáját.

Már száz átstartolást hajtottak végre az idei évben Ferihegyen

A HungaroControl adatai szerint az év első hat hónapjában jelentősen megnőtt az átstartolások – más néven missed approachok, vagy ahogy az irányítók maguk között az utasítás fóniájára utalva hívják, a Go-Around manőverek – száma.

15 éve nyílt meg a Wizz Air budapesti bázisa

Az első járat 2004. június 24-én szállt fel London Luton felé Ferihegyről, azóta összesen 31 millió utas vette igénybe a Wizz Air Budapestről induló és a városba érkező járatait.

Vecsésen rendez állásbörzét a Celebi

2019. június 27-én csütörtökön 13 órai kezdettel a Vecsésen tart állásbörzét a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér piacvezető Földi Kiszolgáló Cége.

Végső szakaszban a tárgyalások a LOT Budapest–Szöul járatnyitásáról

Közvetlen járatot indít Budapest és Szöul között a LOT, a jelenleg záruló tárgyalássorozat eredményeként – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a V4+ Logisztikai Fórum megnyitó ünnepségén.

Ismét két futópályával üzemel a ferihegyi repülőtér

Ismét két futópályával üzemel a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, a szakemberek befejezték a 2-es futópálya felújítását és a Rákoshegy felőli pályavégén a III/b kategóriás műszeres leszállító berendezés telepítését.

Újabb autómegosztóval érhető el Ferihegy

A GreenGo jelzésű autókkal érkezők már használhatják a repülőtér termináljaitól 5 percre található szálloda VIP parkolóját, innen pedig ingyenes transzferrel juthatnak át az érintettek a repülőtérre.

Megsérült a futópálya, lezárták Ferihegyet szerda este

Megsérült a futópálya felülete a budapesti repülőtér 13R/31L futópályáján szerdán este 18 óra után, ezért a repülőteret lezárták. Ferihegy este 8-ig nem fogadott és indított járatokat.

Belehúz a Budapest – Dubaj útvonalon a Wizz Air

2019. október 27-től a jelenlegi heti 2 helyett 7 járatot közlekedtet majd a Wizz Air Budapest és Dubaj között, az útvonalat az új generációs Airbus A321neo repülőgépévél teljesíti a légitársaság.

1 millió 411 ezer utast kezelt májusban a Budapest Airport

Több mint 1,4 millió utas fordult meg a budapesti repülőtér termináljain 2019 májusában, ez 9,1%-os bővülésnek felel meg az előző év ötödik hónapjához képest. A cargo-üzletág továbbra is csökkenő pályán, míg a gépmozgások száma 7,2%-kal nőtt májusban.

Budapesten szakította meg útját a Qatar Airways birminghami járata

A Qatar Airways QR 35-ös járatszámmal közlekedő, Dohából Birminghambe tartó járatát teljesítő Boeing 787-8 Dreamliner személyzete Erdély felett döntött az út megszakítása mellett, mert egy utas rosszul lett a fedélzeten.

Megérkezett Budapestre a Shanghai Airlines első járata

Pénteken nem sokkal hat óra előtt leszállt Budapesten a Shanghai Airlines Boeing 787-9-es Dreamlinere, ezzel megkezdődött a China Eastern leányvállalatának budapesti üzemelése.

Csúcsforgalomra számít a pünkösdi hosszú hétvégén a Budapest Airport

A Budapest Airport megerősített szolgálattal készül a szokásosnál erősebb utasforgalom kiszolgálására, de az utasok is sokat tehetnek azért, hogy elkerüljék a legnagyobb csúcsforgalmi időszakokat.

Építs karriert a Lufthansa Technik Budapestnél!

A vállalat egyedülálló, repülőgép-szerelői (CAT-A) karrierlehetőséget kínál pályakezdőknek és pályaváltóknak, amellyel elsajátíthatják a szakma fortélyait, egészen az alapoktól.
Hirdetés
Translate »