Címke: Koronavírus-járvány
Rontotta a féléves légiforgalmi kilátásokat az Eurocontrol
A következő fél évben, jövő év februárjáig 50-55 százalék körüli szinten stagnálhat majd a gépek száma a 2019-eshez képest, és a kieső bevétel is nagyobb lehet az eddig vártnál.
A LOT is eltörli az átfoglalási díjat ez év végéig
Több légitársaság után a lengyel cég is úgy döntött, hogy idén év végéig eltörli az átfoglalási díjat, a már megvett és a mostantól vásárolt repülőjegyek ingyenesen módosíthatók.
Elkaszálták a LATAM megmentési tervét
Nem hagyta jóvá az illetékes bíróság a dél-amerikai légitársaság megmentési tervét, mert nem értett egyet a hitelt tőkévé konvertáló javaslattal.
Meghiúsult az Asiana Airlines eladása, az állam menti meg a légitársaságot
Kudarcba fulladt az Asiana Airlines eladása, a tárgyalások sikertelenül zárultak a felek között, az állam több milliárd USA-dollárt szán a cég megmentésére.
Megszűnnek az egészségügyi szűrések az USA repülőterein
Szeptember 14-től megszűnnek a koronavírus-járvány miatt a többek közt Európából érkező járatok utasaival szemben bevezetett korlátozások és egészségügyi szűrések.
Tovább üzemelhetnek az ideiglenesen áruszállításra alakított a Dash 8-asok
Jövő júliusig biztosan forgalomban maradhatnak az ideiglenesen áruszállításra átalakított, eredetileg utasszállító Dash 8-asok a kanadai hatóság döntése értelmében, de nem kizárt, hogy véglegesíthető lesz a módosítás.
Szombattól karanténra kötelezi a brit kormány a Magyarországról Angliába érkezőket
Leveszi szombattól Magyarországot a karanténkötelezettség alól mentesített országok listájáról a brit kormány, hasonló döntést hozott a skót, majd a walesi kormány is.
Egy maszk nélkül síró másfél éves kislány miatt törölt egy járatot a Westjet
Később utánanéztek a kanadai szabályoknak és kiderült, hogy a 19 hónapos gyermeknek nem is kellett volna maszkot viselnie.
Később, de átveszi összes Boeing 777X gépét a Qatar Airways
A tervezettnél bár később, de mind a hatvan megrendelt 777X-et átveszi a Qatar Airways, Akbar Al-Baker szerint a Boeingnek elő kellene vennie a Dreamliner kisebb, 787-3-as változatának elképzelését.
Afrikába, Hawaiira és Indiába is visszatér a United Airlines
Afrikába három járat újraindításával, kettő-kettővel pedig Hawaiira és Indiába is visszatér a United Airlines idén decembertől, illetve 2021 tavaszától és nyarától.
Visszavágja idei és jövő évi terveit az IAG
A korábban tervezettél jóval kevesebb járatot indítanak idén és jövőre az International Airlines Group (IAG) légitársaságai, de a holding nullszaldós üzemi eredményt vár az utolsó negyedévben.
Óriási feladat lesz a koronavírus elleni oltóanyagok célba juttatása
Az évszázad küldetése lesz a légi áruszállítási iparág számára a COVID-19 betegség elleni védőoltás biztonságos eljuttatása a világ minden pontjára, ehhez összesen 8000 darab Boeing 747-es áruszállító repülőgépnek megfelelő kapacitásra volna szükség.
Kormányzati cselekvést sürget az Easyjet, hogy megmeneküljön a brit légiközlekedés
Azonnali állami beavatkozást kért az Easyjet vezérigazgatója az Egyesült Királyság kormányától, hogy megmenthető legyen az ország légiközlekedési iparága.
Járatai több mint felét leállítja a Finnair októberben
A korábban októberre tervezett járatai több mint felét leállítja, vagy el sem indítja a Finnair, mert az utazási korlátozások szigorítása miatt jelentősen csökkent a kereslet.
Koronavírusra szóló biztosítás az Etihadnál is
Egyre több légitársaság vezet be biztosítást a koronavírus idejére, hogy ezzel csalogassa vissza utasait.
Végigette a négyórás repülést egy utas, hogy ne kelljen felvennie a maszkot
Manchestertől Teneriféig majszolt egy doboz chipset egy utas az Easyjet járatán, hogy ne kelljen maszkot viselnie a fedélzeten, a légitársaság szerint minden rendben van ezzel.
Szégyenletesnek nevezte a Wizz vezére a légitársaságok állami megsegítését
Élesen kritizálta a nagy európai légitársaságok állami mentőcsomagjait Váradi József, aki egy videokonferencián azt is mondta: ezekkel konzerválják a nem hatékony üzemelést.
Lezárja a kettes terminál több utasforgalmi területét a Budapest Airport
A budapesti repülőtér üzemeltetője az újbóli forgalomcsökkenésre tekintettel a 2-es terminál több utasforgalmi területét lezárja a napokban bejelentett költségcsökkentési intézkedések részeként.
A jegyár-visszatérítési igények 90 százalékát már teljesítette az Emirates
Az Emirates márciustól június végéig 1,4 millió visszatérítési igényt teljesített, 1,4 milliárd dollárt meghaladó értékben. Ez az összes 90 százaléka.
Új fedélzeti menüt mutatott be a Virgin Atlantic
Megújult ételkínálattal várja utasait a Virgin Atlantic, miután szeptemberben több nemzetközi járatát is újraindítja.
Öt és fél millió utasra számít idén a Budapest Airport
Az idei éves utasszám az eredeti terv maximum egyharmada, legfeljebb 5,5 millió utas lehet, az üzemeltető csökkenti a beruházások számát és redukálja a költségeket.
Még több embert bocsát el a Virgin Atlantic
Újabb leépítési hullám vár a Virgin Atlantic dolgozóira, a légitársaság több mint ezer dolgozóját küldi el, így igyekszik túlélni a következő 18 hónapot.
Olcsó jegyekkel sikeresen stimulálják a kínai piacot
Pár dollárnak megfelelő jüanért kínálják a nagy kínai légitársaságok a repülőjegyeket, és ezzel sikeresen stimulálják a piacot, de jövedelmezőségük messze elmarad a szokásostól.
A tervezettnél kisebb forgalomra számít ősz elején a Eurocontrol
Az előzetesen becsülthöz képest naponta nagyjából 3 ezer járattal kisebb lehet a forgalom Európa légterében, az egyre szigorodó utazási szabályok miatt.
Belenyugodott európai kitiltásába a PIA, és készül a biztonsági auditra
A pakisztáni állami légitársaságot december 31-ig tiltották ki az EU légteréből, a fellebbezését pedig elutasította az EASA, a következő biztonsági auditon is múlik, mi lesz a sorsa.