Címlap Címkék Ukrajna

Címke: Ukrajna

London felfüggesztette a fehérorosz légitársaság nagy-britanniai repülési engedélyét

A brit kormány intézkedett arról is, hogy a brit légitársaságok ne használják Fehéroroszország légterét, az EU még ma szankciók bevezetéséről dönthet, az EASA pedig óvatosságra int a légtér használatánál.

Moszkva korlátozta a repülést a Krím és a Fekete-tenger egy része fölött

Korlátozta a repülést Oroszország a Krím és a Fekete-tenger egy része fölött - derült ki a nemzetközi légügyi értesítési rendszeren (NOTAM) megjelent értesítésből.

Új légitársaságok indulnak Ukrajnában és Szlovéniában is

Az ukrán Bees Airlines átvette első két Boeing 737-esét, Szlovéniában az Adria Airways egykori pilótája és egy kínai befektető alapít új céget, és Montenegró sem marad légitársaság nélkül.

Újraindulhat az An-74 gyártása

Az ukrán kormányzat bejelentése szerint az ország hadserege számára úraindulhat az Antonov An-74 közepes teherszállító gyártása, de ehhez külföldi segítségre lehet szükség.

Hamarosan beindulhat az An-178 sorozatgyártása

Az orosz helyett már amerikai közreműködéssel is gyártani tudja az Antonov az An-178 közepes szállítógépet, amiből hamarosan az ukrán kormány több példányt rendelhet.

Balesetet szenvedett egy An-26-os Ukrajnában

A repülőgép egy főút mellett csapódott a földbe leszállás közben, a roncsok kigyulladtak, a fedélzeten tartózkodó 27 ember közül 25-en életüket veszítették, két túlélőt kórházba szállítottak.

Emberi mulasztás miatt lőtték le az Ukraine International gépét Iránban

Emberi mulasztás, valamint kommunikációs és egyéb zavarok miatt lőtték le véletlenül idén januárban az Ukraine International Airlines Teherán-Kijev járatát teljesítő Boeing 737-est az iráni hatóságok előzetes jelentése szerint.

Irán átadja Ukrajnának a Teheránnál lelőtt utasszállító adatrögzítőit

Hónapok után ismét fejlemény van a teheráni felszállása után lelőtt ukrán 737-es ügyében: az iráni bejelentés szerint mégis kiadják Ukrajnának a fedélzeti adat- és hangrögzítőt.

Újra a levegőbe emelkedett az Antonov An-225 Mrija

Másfél évig tartó modernizáció és karbantartás után újra a levegőbe emelkedett a világ legnagyobb teherszállító repülőgépe, az Antonov An-225 Mrija.

Irán megszakította az együttműködést Ukrajnával a lelőtt utasszállító ügyében

Irán nem működik együtt a továbbiakban Ukrajnával az Ukraine International Airlines gépével történt esemény kivizsgálásában, miután az ukrán sajtóban nyilvánosságra hoztak egy, a közel-keleti ország hatóságaira és politikai vezetésére nézve terhelő hangfelvételt.

Folytatódik a huzavona a lelőtt ukrán 737-es adatrögzítői körül

A korábbi hírekkel ellentétben Irán egyelőre nem adja át Ukrajnának a feketedobozokat, hanem mégis megpróbálja előbb saját maga kiolvasni az adatokat róluk.

Nem először lőttek le polgári gépet a repülés történetében

A modern repülés történetében nem példátlan az Ukraine International Airlines 752-es, Teheránnál lelőtt járatának esete, a nyolcvanas évek eleje óta több mint húsz esetben tüzeltek már katonai alakulatok, vagy terroristák polgári repülőgépekre.

Januárban felfüggeszti az Ernest működési engedélyét az olasz légügyi hatóság

Az olasz polgári légügyi hivatal (ENAC) 2020 januárjában felfüggeszti az Ernest Airlines üzemelési engedélyét a cég pénzügyi helyzete miatt.

Oroszországban javíthatják a Magyar Honvédség An-26-osait

Oroszországban végezhetnek nagyjavítást a Magyar Honvédség több Antonov An-26 szállító-repülőgépén az orosz ipari és kereskedelmi minisztérium közösségi média oldalán megjelent közlés szerint.

Nincs jövője az ukrán repülőgépiparnak az egykori miniszterhelyettes szerint

Alexander Kava, egykori infrastruktúráért felelős miniszterhelyettes szerint nincs jövője az ukrán repülőgépiparnak, amely szerinte annyira megindult már a lejtőn, hogy túl késő megállítani.

Zaporizzsja és Budapest között indít járatot a Wizz Air

A dél-ukrajnai Zaporizzsja és Budapest között indít járatot a Wizz Air jövő ősszel, a szomszédunkban lévő ország ipari központjának repülőteréről öt európai várost tesz elérhetővé a magyar hátterű légitársaság.

Harkov a Ryanair következő úti célja Budapestről

Az ír diszkont légitársaság a 2020-as nyári menetrendjében hetente két alkalommal repül majd Budapest és Harkov között, ezzel ismét ráindít a Wizz Air korábban bejelentett járatára az ír fapados.

Balesetet szenvedett egy ukrán An-12-es Lviv közelében

Balesetet szenvedett a Ukraine Air Alliance Antonov An-12-repülőgépe az ukrajnai Lviv repülőtérre végrehajtott megközelítés közben, a fedélzeten tartózkodók közül többen életüket veszítették.

Az ukrán Yanair is beszáll az Odessza–Budapest közötti járatdömpingbe?

A Wizz Air és a Ryanair heti két-két Budapest és Odessza közötti járata mellé az ukrán Yanair légitársaság számára még heti négy járat indításának engedélyezésére tett javaslatot az illetékes ukrán légügyi tanács.

Budapest és Odessza között indít járatokat a Wizz Air novembertől

A Wizz Air járatai 2019. november 2-től indulnak Budapestről az ukrajnai Odessza városába hetente két alkalommal, keddi és szombati napokon.

Kínai kézbe kerülhet a nagy múltú Motor Szics hajtóműgyártó

A Skyrizon befektetői csoport a legutóbbi, sikertelen kísérlet után ismét jelezte, hogy felvásárolná a több mint százéves ukrán hajtóműgyártó többségi tulajdonrészét.

Hivatalosan is turisztikai látnivalóvá minősítették Csernobilt

Az egyik legsúlyosabb atomerőmű-baleset helyszíne eddig sem volt ismeretlen a kalandvágyó utazók körében, de most hivatalosan is turisztikai helyszínné avatták Csernobilt.

Újra repülhet az ukrán YanAir

Visszakapta légi üzemeltetői engedélyét (AOC) a YanAir, miután az ukrán hatóság követelményeinek eleget tett a cég.

Öt orosz An-124-est földre parancsolt egy ukrán bíróság

Az ukrán bíróság szerint a légitársaság veszélyeztette a repülésbiztonságot, ezért megtiltotta az érintett öt Ruslan számára a repülést, azok földi kiszolgálását és karbantartását. A Volga-Dnepr az érintett öt gépet tovább üzemelteti.

Felfüggesztették az ukrán YanAir légi üzemeltetői engedélyét

Biztonsági problémák miatt felfüggesztette a YanAir légitársaság légi üzemeltetői engedélyét az ukrán légügyi hatóság, a cég egyik repülőgépe a napokban még Budapestről is teljesített charterjáratokat.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Repülőgép-szerkezetjavító és oktató

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Repüléstájékoztató

HungaroControl Zrt.

Operatív védelmi járőr

Bud Security Kft.

OCC Logistics Agent

Wizz Air Hungary Ltd.

Rendszerüzemeltető mérnök

HungaroControl Zrt.

Service Design Specialist

Budapest Airport Zrt.

Kompozit szerkezetjavító technikus

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Operations Officer

Fly-Coop Kft.

Repüléstájékoztató

Győr Pér Repülőtér Kft.

Short Term Maintenance Planner

Wizz Air Hungary Ltd.

AMO Quality Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Elektrikus hibaelhárító

Budapest Airport Zrt.

Repülőgép festő-fényező tanuló

Lufthansa Technik Budapest Kft.

EASA B1-es tapasztalt repülőgép-szerelő

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Repülőtéri rendszerek specialista

Budapest Airport Zrt.
Hirdetés
Translate »