Címlap Címkék Emirates

Címke: Emirates

Újból érvényben az Emirates és a Flydubai együttműködése

Az együttműködésnek köszönhetően az Emirates utasai 30 úticélra repülhetnek a Flydubai-jal közös járatokkal, míg a utóbbi utasai számára az Emirates több mint 70 útvonala vált elérhetővé.

Kétmilliárd USA-dolláros tőkeinjekciót kapott az Emirates

Kiderült, hogy március óta közel 2 milliárd USA-dollár értékű tőkeinjekciót kapott az Emirates a tulajdonos dubaji kormányzattól, átvészelni a járvány miatti válsághelyzetet.

Hetente háromszor repülne Budapestre az Emirates október végétől

Frissítette Dubaj–Budapest útvonalának menetrendjét a foglalási rendszerekben az Emirates, a járatok október 21-től indulhatnak újra, hetente három alkalommal.

Még több 777X-rendelését cserélné Dreamlinerre az Emirates

Tovább csökkentheti a Boeing új generációs szélestörzsű típusára szóló megrendelését az Emirates, egy újabb részük helyett inkább kisebb méretű 787-9-est kérne.

Az Emirates állja a költségeket, ha elkapja a koronavírust az utas

Az Emirates fedezi utasai egészségügyi, illetve karanténnal kapcsolatos költségeit, ha utazásuk során az új koronavírus-fertőzéssel diagnosztizálják őket, a magyar utasoknak azonban egyelőre emiatt nem kell aggódniuk, a budapesti járat szeptemberre is kikerült a menetrendből.

A Flydubai 737-eseit is használná az Emirates a hálózat visszaállítására

Egyre közelebb kerülhet egymáshoz az Emirates és a Flydubai: a codeshare és a menetrendek összehangolása után a nagy testvér a kisebbik gépparkját használná a hálózata újraindításához.

Visszatértek a levegőbe az Emirates A380-as repülőgépei

A Dubaj-London és Dubaj-Párizs útvonalon újra forgalomba álltak az Emirates kétszintes óriásgépei.

Újabb csúszásra számít az Emirates a Boeing 777X programban

A koronavírus-járvány miatt az Emirates arra számít, hogy újabb csúszást szenved a Boeing 777X programja, és az első gépet csak 2022-ben veheti át a dubaji légitársaság.

Július 15-től újra repül Budapestre a Turkish, az Emirates szeptemberre halasztja az újraindulást

Hetente öt járattal visszatér Ferihegyre a Turkish Airlines, augusztus 1-től pedig már naponta közlekedik Isztambulból, az Emirates viszont ismét halasztja Dubaj és Budapest közötti járatainak újraindítását.

Július 15-től újra forgalomba állnak az Emirates Airbus A380-asai

A világjárvány miatt a légitársaság ideiglenesen leállította utasszállító flottáját, de fokozatosan újraindítja járatait, és az A380-as visszatérte újabb lépés a normális üzemmenet visszaállítása felé.

Július 7-től újra várja a turistákat Dubaj, de az Emirates budapesti járata csak augusztustól...

Szigorú biztonsági intézkedések mellett Dubaj újranyitja kapuit a nemzetközi utazóközönség előtt július 7-től, Budapestre viszont csak augusztustól tervezi a visszatérést a dubaji légitársaság.

Kivonta egy Airbus A380-as repülőgépét az Emirates

Az A6-EDB lajstromjelű A380-ast – amely a jelek szerint elsőként hagyja el a dubaji légitársaság flottáját – teljesen fehér festésben fotózták le az Emirátusokban.

Dreamlinerrel tér vissza Ferihegyre a Qatar Airways, újabb két héttel halasztotta újraindulását az Emirates

A jelenleg elérhető járatinformációk szerint a Qatar Airways június 15-től, az Emirates csak július közepétől indítja újra budapesti járatait.

Ezreket küldenek el az Emirates-től, évekig súlyos veszteségek lehetnek a légicégeknél

Elkezdődtek az elbocsátások az Emiratesnél, két év alatt 100 milliárd dollárt veszíthetnek a légicégek. Siralmas értékesítési adatokat közölt az Airbus és a Boeing, 5 milliárd dolláros állami segítséget kapott a Cathay Pacific.

Az utasokat hibáztatja a Lion Air, kitart az A380-asok mellett az Emirates

Renitens utasokra hivatkozva újra leállt a Lion Air, az Emirates továbbra is bízik az A380-asokban, leépítés jöhet a TUI Fly-nál és a Bombardier-nél, a Qantas pedig alig várja, hogy elinduljanak az ultrahosszú járatok.

Újraindulási dömping kezdődik, esély nyílt a Lauda bécsi megmaradására

Újraindul az Etihad, a Flydubai és az Emirates, később vele a budapesti járat is, újabb bővítést hajt végre a Lufthansa Group, több belföldi járatot indít a Qantas, a Jetstar, az Air New Zealand.

Augusztusig nem repül a Virgin Atlantic, nagy a forgalom az indiai járatokon

A brit karanténszabályok miatt augusztusig nem száll fel a Virgin Atlantic, nagy utasforgalommal indult újra a légiközlekedés Indiában, a Condor már a nyáron kilépne a csődvédelemből.
video

Erre készülj, ha az Emirates járatain repülsz a közeljövőben

Informatív videót állított össze az Emirates arról, hogy mire számíthatnak a járatai fedélzetén és a dubaji légikikötőben azok az utasok, akik a következő hónapokban repülnek a légitársasággal.

Harmincezer embert küldhet el az Emirates

Harmincezer ember elbocsátását tervezi az Emirates-csoport a hírek szerint, a dubaji vállalathoz tartozó légitársaság 46 darab A380-asát is leállíthatja.

Az Emirates szerint legalább 18 hónapba telik a kilábalás a válságból

Ahmed bin Szaíd Al-Maktúm, a cégcsoport elnöke szerint legalább 18 hónapba telik majd, mire a légiközlekedés után akkora kereslet lesz, mint a járvány előtt, de Tim Clark Emirates-vezér is hasonlóképp becsüli.

Tizenöt éve a levegőben az Airbus A380-as

A világ legnagyobb utasszállító repülőgépe, az Airbus A380-as prototípusa ma tizenöt éve, 2005. április 27-én hajtotta végre csaknem négy órán át tartó szűzrepülését.

Fenntarthatósági kezdeményezéseket mutatott be az Emirates a Föld Napján

Az Emirates a Föld Napja alkalmából bemutatta fenntarthatósági kezdeményezéseit, a légitársaság egyebek mellett lecseréli az egyszer használatos műanyag eszközeit, naperőművet épít és fellép az orvvadászat ellen. 

Kiegészül az Emirates-formaruha: műtősköpeny, sebészi maszk, arcvédő

A légiutas-kísérők, a földi kiszolgáló személyzet tagjai személyes biztonsági felszerelést kapnak, amely egy eldobható védőruhával és szemüveggel egészíti ki a kötelező maszkok és kesztyűk használatát.

Júniusig leállítja budapesti járatait a Qatar Airways

Június elejéig törölte összes budapesti utasszállító járatát a Qatar Airways, a jelenlegi tervek szerint az Emirates pedig csak július 1-től repül Budapestre, kezdetben heti négy járattal.
video

Maradj otthon kihívás az Emirates magyar légiutaskísérőitől

Számos magyar légiutaskísérő csatlakozott a #dontrushchallenge kihíváshoz világszerte, nézzük most az Emirates magyar személyzetének videóját!

Légiközlekedés állás, repülőtér munka

Contact Centre Agent

Emirates Magyarország

Eladó, pénztáros munkatárs

Memories of Hungary Kft.

Raktáros

Magyar Duty-Free Kft.
Hirdetés
Translate »