Címlap Címkék Ryanair

Címke: Ryanair

Utazz el ide, amíg lehet: három olcsó járat, aminek nem sok van hátra

Bergen, Nizza, Eilat – három Budapestről közvetlenül elérhető úti cél, ahova érdemes elutazni májusig, hiszen ezek a járatok hamarosan kikerülnek a menetrendből. De miért is utazz ide és mennyiből úszhatod meg? Cikkünkből kiderül.

Az Azori-szigetekre és Madeirára is olcsóbban juthatunk el az új Ryanair-járatoknak köszönhetően

A napokban bejelentett új Ryanair-járatokkal nem csak Lisszabonba és Portóba juthatunk el kedvező áron, hanem az Azori-szigetekre és Madeirára is olcsóbb és egyszerűbb lesz elutazni a 2019-es téli menetrendtől kezdődően.

Lisszabonba és Portóba indít járatot Budapestről a Ryanair

A Ryanair járatai Budapest és Lisszabon között hetente háromszor, Budapest és Portó között pedig hetente két alkalommal közlekednek majd, megmarad télen a Budapest Cork járat is.

Nem fizet kártérítést a sztrájkok során érintett utasoknak a Ryanair

Bíróságra vitte a Ryanair a cégnél 2018-ban lezajlott sztrájkok miatti járattörlések és -késések után igényelt kártérítések ügyét, egy írországi testület pedig a cég javára döntött.

Kinek és miért jó a Ryanair új törzsutasprogramja?

Nemrég jelentette be az ír fapados légitársaság az új szolgáltatását, a Ryanair Choice-t, amely előre láthatólag nyár végén indul el. De mit is kínál pontosan ez a törzsutasprogram?

Bíróságon támadja meg az olasz versenyhatóság döntését a Wizz Air

Nem ért egyet az olasz versenyhatóság döntésével a poggyászszabályzat ügyében a Wizz Air, ezért bíróságon támadja meg azt.

Millió eurós bírságot kapott az olasz hatóságoktól a Ryanair és a Wizz Air

Milliós nagyságrendű bírságot kapott az olasz Antitrustitalia fogyasztóvédelmi hatóságtól a Ryanair és a Wizz Air a csomagszabályzat miatt.

Toulouseban nyit bázist a Ryanair, Budapestre is lesz járat

Az ír ultra low-cost cég két repülőgépét állomásoztatja majd az Airbus főhadiszállásának is otthont adó Blagnac-reptéren és 11 új útvonalon indít járatokat, többek közt Budapestre is.

Füst miatt kellett kiüríteni a római Ciampino repülőteret

Füstöt észleltek a terminál alagsorában kedden délelőtt, ezért ki kellett üríteni a római Ciampino repülőtér terminálját, több induló járatot töröltek, az érkező gépek kitérő reptéren szálltak le, a Ryanair budapesti járatát is érinti az esemény.

Palma de Mallorcára indít járatot júniusban a Ryanair Budapestről

Palma de Mallorcára indít járatot Budapestről a Ryanair júniustól - közölte a társaság az AIRportal.hu-val.

Ráerősít Mallorca szigetén a Laudamotion

Két A320-as helyett négyet állomásoztat nyártól az osztrák fapados a mediterrán nyaralóhelyen, az onnan kivonuló Norwegian és a csődbe ment Germania ottani dolgozóit is átvenné.

Húszmilliós veszteséget termelt a Ryanair a harmadik negyedévében

Régóta nem látott eredményt produkált a Ryanair a december 31-ével végződött harmadik pénzügyi negyedévében: a társaság 20 millió eurós adózás utáni veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.

Húsz-ötven gépes légitársaságokat vásárolna fel a Ryanair

A következő egy évben egy-két kisebb légitársasággal bővítené portfólióját az ír fapados a vezérigazgató, Michael O'Leary közlése szerint.

Az EU kötelezheti a brit légitársaságokat tulajdonosi összetételük átrendezésére

Az Európai Unió arra kötelezheti a brit légitársaságokat, hogy az EU-n belüli repülési jogaik megtartása végett rendezzék át részvényesi összetételüket, ha nem születik megállapodás a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről.

Teljesen felvásárolta a Laudamotiont a Ryanair

A Ryanair lett a Laudamotion osztrák diszkont légitársaság 100 százalékos tulajdonosa, miután az ír cég felvásárolta a Niki-utód részvényeinek maradék 25 százalékát is.

Összeakasztotta a bajszát a Ryanair és a Turkish Airlines Máltán

Gurulás közben összeütközött a Turkish Airlines és a Ryanair egy-egy Boeing 737-ese a máltai repülőtéren, a balesetben nem sérült meg senki.

Megemelte a Wizz Air és a Ryanair a csomagfeladás és priority árát

Megemelte a Wizz Air és a Ryanair az elsőbbségi beszállás és a csomagfeladás árát, mostantól az utazási szezontól is függ, hogy mennyit kell fizetni egy-egy feladott poggyászért.

Brexit: haladékot kaphatnak a légitársaságok tulajdonosi hátterük rendezésére

Egy évet kaphatnak a légitársaságok tulajdoni viszonyaik rendezésére az Egyesült Királyság unióból való kilépése után, az IAG-holding eközben nehéz helyzetben van a tulajdonosi szerkezete miatt.

Pénzügyi gondokkal küzd a Germania is

Egy befektető már jelentkezett az évente 4 millió utast szállító német légitársaságnál, a cég közlése szerint nincs veszély, és tovább vizsgálják a vállalat eladásának lehetőségeit is.

A Ryanair lett az Egyesült Királyságban a leggyűlöltebb légicég

A Which brit fogyasztóvédelmi egyesület 2018-as felmérésén ismét a Ryanair lett a leggyűlöltebb légitársaság, a legjobbnak a guernsey-i Aurigny Air Service-t találták az emberek.

Növeli a flottáját és gyorsítja a stuttgarti bővítést a Laudamotion

A légitársaság az eredetileg tervezettnél egy hónappal előbb, már február végén elindítja Stuttgart - Budapest járatait.

Hamarosan megnyílik Eilat új repülőtere

A magyar utazókat is érintheti majd, hogy január 22-től az új helyszínre kerülnek a dél-izraeli város régi légikikötőjéből a belföldi járatok, majd tavasztól az eddig Ovdába üzemelő nemzetközi járatok is.

Sztrájk a berlini repülőtereken hétfő reggel

A sztrájk 5 órától 8.45-ig tart, a Schönefeld és Tegel repülőteret együttvéve nagyjából 80 járatot érint. A Ryanair hétfő reggeli Berlin Schönefeld - Budapest járata sem közlekedik.

Megkapta a brit légi üzemeltetői engedélyt a Ryanair UK

Kiállították a Ryanair UK légi üzemeltetői engedélyét, így az esetleg megállapodás nélküli Brexit esetén is biztosított a légitársaság nagy-britanniai működése.

A Ryanair egy, a Wizz Air két számjegyű forgalombővülést ért el 2018-ban

Európa két meghatározó fapados légitársasága is növelte utasforgalmát 2018-ban, de a Ryanair teljesítményére nagyon rányomta a bélyegét az év eleji járatcsökkentés és a sztrájkok.

Építs karriert a Lufthansa Technik Budapestnél!

A vállalat egyedülálló, repülőgép-szerelői (CAT-A) karrierlehetőséget kínál pályakezdőknek és pályaváltóknak, amellyel elsajátíthatják a szakma fortélyait, egészen az alapoktól.
Hirdetés
Translate »